Nem megfelelőek az életkori szűrői, betiltják az OpenAI mesterséges intelligenciáját Olaszországban

Olyan nagy nevű techvezérek is szorgalmazzák a mesterséges intelligenciával való kísérletezés felfüggesztését, mint Elon Musk.

  • Eduline

Azonnali hatállyal betiltották a ChatGPT-t Olaszországban, mert adatvédelmi irányelveket sért és nem megfelelőek az életkori szűrői sem - írta az olasz Corriere nyomán a 444.hu pénteken.

Az elmúlt napokban olyan nagy nevű tudósok, kutatók és techvezérek is, mint Elon Musk, Steve Wozniak és Yuval Noah Harari nyílt levélben arra kérték a mesterséges intelligenciával kísérletező cégeket, hogy függesszék fel a tevékenységüket addig, amíg független szakértők bevonásával nem születnek közös biztonsági protokollok.

Az adatvédelmi szabályozó hatóság adatvédelmi vizsgálatot is indított a szoftverrel szemben , többek közt az életkori szűrők miatt. Amennyiben program megbukik, a cég akár a teljes éves forgalmának négy százalékáig terjedő pénzbírságot is kaphat. A Corriere belső forrásai szerint az OpenAI emberi beszélgetéseket szimuláló mesterséges intelligencia chatbotja akár már mától elérhetetlenné válhat Olaszországban.

 

 

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.