Új korszak hajnala – kiválasztották a készülő Harry Potter sorozat három főszereplőjét
A sorozat hét évadon keresztül fogja bemutatni az arany trió felnövését, és sokkal több részletet tesznek majd bele a könyvekből, mint amit a filmek átemeltek.
Súlyosan bántalmazhattak a szülők egy 10 hónapos kisbabát Jászkiséren
Akkor derült ki mekkora a baj, amikor gyereket eszméletlen állapotban kórházba vitték.
Hatalmasat zuhant a születések száma Magyarországon
Ennyire kevés gyerek még soha nem született az országban, mint idén áprilisban.
Egyetemista önkéntesek segítenek a kórházban hagyott babákon Szegeden
A program célja, hogy az örökbefogadásig a babák megkapják a szeretetet és törődést, amelyre szükségük van.
Ebből a kvízből kiderül, mekkora szakácsok vagytok: felismeritek a tészták fajtáit egy képről?
Különbséget tudtok tenni a spagetti és a makaróni tésztája között?
Észtország elutasítja az iskolai telefontilalmat, helyette az MI használatára tanítja a diákokat
Az oktatási ranglisták élén álló ország célja, hogy világszínvonalú mesterséges intelligencia készségekkel vértezze fel a diákokat és tanárokat.
Izgalmas irodalmi kvíz: tudjátok, melyik költő unokatestvére volt Csáth Géza?
Mennyire vagytok jártasak a híres íróink életében?
Folyamatosan emelkedik az önsértő gyerekek száma: napi négy-öt esettel találkoznak a szakemberek
A Semmelweis Egyetem pszichiátere szerint már napi szinten kerülnek kórházba olyan gyerekek, akik szándékosan okoznak maguknak fájdalmat – gyakran egészen fiatal korban. Az önsértés nem figyelemfelhívás, hanem segélykiáltás, amely mögött súlyos lelki terhek húzódhatnak.
Izgalmas Disney-kvíz: tudjátok melyik meséből van az idézet?
Mennyire vagytok nagy filmes rajongók?
Hintalovon Alapítvány: „a gyermekvédelmi rendszert meg kellene erősíteni, ez a téma nem lehet a politika áldozata”
Gyurkó Szilvia szerint, ha jelenlegi formájában elfogadják az átláthatóságinak nevezett törvényt, akkor komoly veszélybe kerülhet a Hintalovon Alapítvány működése.
Nagy vízi teszt: tudjátok melyik a legnagyobb tengerünk?
Minden kérdésre tudjátok a helyes választ?
Júniusban mikor utalják a családi pótlékot?
Nemsokára itt a június, és érkezik a családi pótlék is.
Alkalmi hostess munkák, árufeltöltés, cseresznyeszedés – ilyen diákmunkákat vállalnak idén a diákok
Akár 3000 forintot is megkereshet óránként egy középiskolás vagy egyetemista, ha nyáron elmegy dolgozni. Mutatjuk a legnépszerűbb diákmunkákat.
Nagy érettségi kvíz: mindegyik kérdésre tudjátok a választ?
Magyar, matek, töri, kémia, biosz, fizika - minden 2025-ös érettségiből hoztunk egy-egy feladatot. Az összesre tudjátok a helyes választ?
Piknik, zenés foglalkozás, színház – ezekre az ingyenes gyereknapi programokra érdemes ellátogatni
Minden évben május utolsó vasárnapján a gyerekeké a főszerep. Gyereknap alkalmából országszerte rengeteg – főleg szabadtéri és ingyenes - programmal várják a családokat. Ezek közül válogattunk nektek.
A nap videója – így készül a BKK különleges gyereknapi hangbemondása
Minden évben május végén két napig a megszokott megálló bemondás helyett gyerekek hangjai veszik át a helyet a 4-es és 6-os villamos vonalán. A BKK a közösségi oldalán pedig bepillantást engedett a különleges bemondások elkészítésének folyamatába.
Friss rangsor: ez a tíz legboldogabb város a világon
Az első helyet idén is egy európai város kapta, de a tavalyi győztest letaszították a trónról.
Le kell dolgozni a pünkösdi hosszú hétvégét?
Ez az az ünnep, amely nem jár áthelyezett munkanappal.