Központi írásbeli 2027: ezekből a témakörökből kell felkészülniük a hatodikosoknak magyarból és matekból
A törtektől a mássalhangzótörvényekig bőven van mit átnézni a januári felvételi előtt.
Az idei Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) egyik közönségdíjas filmje lett és Oscar-jelölést szerzett a legjobb dokumentumfilm kategóriában a Senki tanár úr Putyin ellen című dokumentumfilm.
Egy tanár, aki nem akar hazudni
A Senki tanár úr Putyin ellen egy orosz tanár, Pavel „Pasa” Talankin szemszögéből mutatja be, hogyan épül be az állami propaganda az orosz iskolák mindennapjaiba az orosz-ukrán háború kitörése után. Talankin egy uráli kisváros iskolájában dolgozott videósként és rendezvényszervezőként: eredetileg az volt a feladata, hogy dokumentálja az iskolai eseményeket.
A háborúval azonban minden megváltozott. Az iskolákban kötelezővé váltak az úgynevezett „hazafias” programok, a tanároktól pedig elvárták, hogy a hivatalos állami narratívát közvetítsék a diákok felé. Talankinnak is dokumentálnia kellett volna azokat az eseményeket, amelyek nyíltan a rendszer propagandáját szolgálták.
A film azt mutatja meg, hogyan kerül egy „átlagos” tanár egyre nagyobb nyomás alá pusztán azért, mert nem hajlandó Putyin politikáját visszhangozni a diákjai előtt. A történetben megjelenik a megfigyelés, a megfélemlítés és a szakmai ellehetetlenítés is – mindaz, ami egy autoriter rendszerben gyorsan az ellenállás következménye lehet.
Putyin után is van putyinizmus
A Senki tanár úr Putyin ellen rendezője, Pavel Talankin a Telexnek adott interjújában arról beszélt, hogy filmje nemcsak Putyin rendszeréről szól, hanem arról a folyamatról is, amelyben az orosz állam tudatosan formálja a gyerekek gondolkodását.
A filmem épp azt mutatja meg, hogy ez nemcsak Putyinról szól, hanem arról, hogy most neveli ki a gyerekekből az utána következő, hozzá lojális generációt
– fogalmazott.
Talankin szerint az iskolákban bevezetett kötelező „hazafias órák”, a militarizált reggeli zászlófelvonások és az ideológiai nevelés mind azt szolgálják, hogy a háborút és a hatalom narratíváját természetesként fogadják el a diákok.
A rendező arról is beszélt, hogy sokáig nem tudta, egyedül van-e a gondolataival: „Oroszországban sokszor nehéz megmondani, hogy egyedül vagy-e a gondolataiddal, vagy sem”, különösen egy kisvárosban, ahol a nyílt politikai beszéd tabunak számít. A film elkészülése után azonban váratlanul sok tanártól és magánszemélytől kapott támogató üzenetet. Talankin szerint ez is bizonyítja, hogy az oktatás ideológiai átalakítása sokakat feszélyez, még akkor is, ha kevesen mernek nyíltan beszélni róla. Úgy látja, a putyini rendszer akkor is velünk maradhat, ha egyszer maga Putyin eltűnik: „Putyin után is van putyinizmus” – mondta, utalva arra, hogy a most formált generációk hosszú távon határozhatják meg Oroszország jövőjét.
