Rekordáron kelt el Frida Kahlo festménye: soha ennyit nem fizettek még női alkotó művéért

54,7 millió dollárért árverezték el Frida Kahlo 1940-es önarcképét a Sotheby’s New York-i aukcióján, ezzel a mexikói festőnő műve lett minden idők legdrágábban eladott alkotása női művésztől.

Az Al Jazeera beszámolója szerint a festmény nemcsak a női alkotók rekordját döntötte meg, hanem Kahlo saját árverési csúcsát is.

A El sueño (La cama) – magyarul Az álom (Az ágy) – című festmény több mint tízmillió dollárral múlta felül Georgia O’Keeffe eddigi csúcsát, aki 2014 óta tartotta a rekordot a Jimson Weed/White Flower No. 1 című képével (44,4 millió dollár).

A csütörtök esti árverés Kahlo addigi legmagasabb licitjét is megdöntötte: a Diego and I című, 1949-es portréja 2021-ben 34,9 millió dollárért kelt el.

Egy Instagram-poszt indította el karrierjét, ma már milliókért adja el képeit

A most elárverezett mű különösen értékes, mert Kahlo alkotásai Mexikóban „művészeti emlékműnek” számítanak: a köz- és magángyűjteményekben lévő darabokat nem lehet eladni vagy külföldre vinni. A Sotheby’s aukciósház közlése szerint az ismeretlen tulajdonos „előrelátóan” már 1980-ban, szintén New Yorkban vásárolta meg a festményt, így a kép jogilag továbbra is szabadon forgalmazható. Bár a vevő kiléte sem nyilvános, a festményt már több nagyváros – köztük New York, London és Brüsszel – kiállításai is kérik.

shutterstock

A festmény Kahlo egyik legmegrázóbb önarcképe

A művészt egy kolonialista stílusú, a felhők között lebegő ágyban ábrázolja, aranyszínű takaróba burkolva, indákkal körbefonva. Az ágy fölött egy dinamittal körbetekert csontváz lebeg – az álom és a halál közötti feszültség lenyomata. Az Al Jazeera cikke kiemeli, hogy Kahlo festészete mindig a saját testével, fájdalmával és halandóságával folytatott dialógusból született. A művész 18 évesen szenvedett súlyos buszbalesetet, amely egy életre megváltoztatta sorsát: hosszú hónapokat töltött ágyhoz kötve, számtalan operáción esett át, és élete végéig fűzőt viselt.

A művész dédunokahúga, Mara Romeo Kahlo is nyilatkozott az AP-nek az aukció előtt. Szerinte a festőnő egyetemes ikon marad:

Nagyon büszke vagyok rá, hogy ő az egyik legnagyobbra értékelt női alkotó. Őszintén, melyik nő nem tud azonosulni Fridával – vagy melyik ember nem?

Úgy fogalmazott, hogy Kahlo azért különleges, mert „mindenki magában hordoz egy kicsit Fridából."

 

 

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.