Elmaradnak a tavaszi nyelvvizsgák, a legtöbb vizsgaközpont elhalasztotta az időpontjait

A legtöbb akkreditált nyelvvizsgaközpont oldalán azt látni: a koronavírus miatt elhalasztják a tavaszi vizsgákat. Így azok a felvételizők, akik a végére hagyták a bizonyítványszerzést, nagy eséllyel ezzel a pontszerzéssel a felvételin már nem számolhatnak.

  • Eduline

A tavaszi nyelvvizsga időpontok kulcsfontosságúak lehetnek a felvételizők számára, ugyanis sok diák ekkor szerezné meg a többletponttal járó bizonyítványt. Azonban a koronavírus ezeket a számításokat is áthúzhatja.

Alig két napja számoltunk be arról, hogy a nyilvánosság előtt egyedül az ELTE Origó Nyelvi Centrum állt ki a határozottan a nyelvvizsgák eltörlése mellett. Ennek fényében ők tehát el is halasztották az áprilisi nyelvvizsgáikat. Akkor még a nyelvvizsgák megtartása mellett több nyelvvizsgaközpont érvelt, köztük az Euroexam is, ahol azóta a következő sorokat tették közzé:

A vizsga legszigorúbb higiéniai előírások melletti biztonságos megszervezése sem tudja azonban kivédeni azt a kockázatot, amit a helyszínre eljutás a közösség többi résztvevőjével való – akár távolságtartó – érintkezés jelent. A márciusi és áprilisi vizsgákat épp ezért későbbi időpontra kell halasztanunk, melyet a következő hetek fejleményei szerint később tudunk kijelölni.

Elhalasztja továbbá az márciusi-áprilisi nyelvvizsgáikat többek között a KJE Nyelvvizsgaközpont, az ECL nyelvvizsgaközpont, a BME Nyelvvizsgaközpont, a Debreceni Egyetem DExam Vizsgaközpont, a telc Hungary Nonprofit Kft., az iTOLC Nyelvvizsgaközpont és a Pécsi Tudományegyetem Idegen Nyelvi Központja is. A soron következő időpontját, ami a Corvinus Nyelvvizsgaközpont esetén már a májusi vizsgaidőpontokat érinti, szintén elhalasztják.

A nyári dátumok is kérdésések lehetnek?

A Szent István Egyetem Zöld Út Nyelvvizsgaközpont például azt írja: a tavaszi nyelvvizsga időszakot lezárjuk, a nyári vizsgaidőszak sorsáról a későbbiekben lesz döntés, a járványhelyzet és a bevezetett rendkívüli intézkedések függvényében.

Hogyan igényelhetitek vissza a sikeres nyelvvizsgátok árát?

Mikor kaphatjátok vissza a sikeres komplex nyelvvizsga árát? Milyen dokumentumokat kell csatolnotok az igénybejelentéskor? És mekkora összegű támogatásról van szó? Most minden fontos kérdést és választ összegyűjtöttünk a nyelvvizsgadíj visszaigényléssel kapcsolatban.

Nem szeretnél lemaradni a legfontosabb információkról? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.