Felvételi 2026: ilyen intézményi pontokat kaphattok a Pázmányon
Közeleg a 2026-os egyetemi felvételi, ezért összegyűjtöttük, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem melyik karán mire jár intézményi pont idén.
A kormány kitart amellett, hogy 2020-tól a felsőoktatási felvételi feltétele legyen egy középfokú nyelvvizsga – mondta az Inforádiónak Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár.
Maruzsa Zoltán az Inforádiónak azt mondta, a kormány 2014-ben döntött arról, hogy ha probléma van a nyelvtudással, az ne a tanulmányok után, hanem lehetőleg az előtt derüljön ki. Hozzátette: a felvettek 70 százalékának ma is megvan a nyelvvizsgája.
A helyettes államtitkár kiemelte: a középiskolások számára elérhető lesz az államilag támogatott, kétszer két hét tanulás lehetősége, nyelvi környezetben, amelynek a célja, hogy a nyelvtan megtanulása mellett merjenek megszólalni a diákok az adott idegen nyelven.
Maruzsa Zoltán beszélt arról is, hogy folyik a nyelvi mérés megújítása. A cél az, hogy 2021-től a megújult rendszer még alkalmasabb legyen iskolai és tanulói szinten visszacsatolást adni a nyelvtanulás körülményeiről.
Külföldi nyelvtanfolyamok: családoknál laknak majd a magyar középiskolások
Külföldi családoknál tölthetik a kétszer kéthetes nyelvi kurzust a 9. és a 11. évfolyamra járó magyar tanulók - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
Jön a 2020-as felvételi szigor, de sok kérdésre még mindig nem kaptak választ a diákok
Jövőre átalakul a felvételi rendszer, de a középiskolások még mindig nem tudják, milyen részszabályok alapján kaphatnak majd többletpontokat.
Közeleg a 2026-os egyetemi felvételi, ezért összegyűjtöttük, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem melyik karán mire jár intézményi pont idén.
A kurzus célja, hogy segítse a gyerekeket jogaik felismerésében és abban, hogy merjenek kiállni magukért – mindezt olyan formában, amely élvezetes és könnyen befogadható számukra.
Szükség van-e mindkét szülő aláírására a középiskolai felvételi lapokon, vagy vannak helyzetek, amikor az egyik szülő aláírása is elegendő?
A felvételi nemcsak a pontokról szól – az is számít, honnan és hogyan intézed a jelentkezést. A Felvi arra figyelmeztet, hogy érdemes odafigyelni az online biztonságra, amikor belépsz az E-felvételibe.
Februárban két fontos határidőre is figyelni kell, ha idén érettségiznétek, vagy egyetemre szeretnétek jelentkezni.
A hajdúböszörményi polgármester szerint egy fideszes delegációhoz tartozó személy töröltette le egy helyi pedagógus telefonjáról azokat a fényképeket, amelyeket egy, az iskolában zajló „politikai rendezvényről” készített.