szerző:
Eduline

Majdnem ezer jelentkezési lap érkezett az Alternatív Közgazdasági Gimnázium szeptemberben induló általános iskolájába.

©

"Január 15-én lezártuk az AKG általános iskolai felvételi jelentkezést a 2018/19-es tanévre. További jelentkezéseket sajnos nem tudunk már fogadni. Közel 1000 gyermekre érkezett jelentkezési lap az öt évfolyamra összesen, és az AKG kötődéssel rendelkező gyerekek száma is jóval magasabb a vártnál" - olvasható az AKG általános iskolájának Facebook-oldalán.

Niedermüller Anna, a projekt felelőse az Eduline-nak korábban azt mondta, most az első öt évfolyamra várnak diákokat, minden évfolyam 48 fős, két osztály indul 24-24 fővel. Ez azt jelenti, hogy 240 helyre jelentkeztek majdnem ezren.

"A délelőtt a „tanösvény”, amikor a tanulás, alapozás, növekedés zajlik, ez az alapkészségek sávja. Ez nincsen az óra-szünet-csengő háromszögre felfűzve, hanem a pedagógusok - az alapkészségek sávjában párhuzamosan ketten vagy hárman irányítanak egy-egy foglalkozást, tevékenységet -, látják, hogy az adott csoport mit bír, mikor kell szünetet tartani, mikor kell mozgásos foglalkozást tartani. Így tudják egyénileg felépíteni a napot" - mondta a tervezett napirendről Niedermüller Anna, hozzátéve: szöveges értékelés lesz, amelybe mind a szülőket, mind a gyerekeket szeretnék bevonni.

Elmondta: minden osztályban három tanító lesz. Egy olyan tanító, aki nagy szakmai tapasztalattal rendelkezik mind a módszertanban, mind az évek számában. Lesz egy olyan kolléga, aki fejlesztő-gyógypedagógiai szemléletű, és lesz olyan, aki az angoltanításban jártas. Az osztályt végigviszik az első hat évben.

Havi 40-100 ezer forint: mekkora tandíjat kell fizetni az alternatív általános iskolákban?

Mennyibe kerül egy tanév a budapesti alternatív általános iskolákban? Az Óbudai Waldorf Általános Iskolában nem tandíjat, hanem alapítványi hozzájárulást kell fizetni - írja a Pénzcentrum, amelynek Szecsődi Attila igazgató azt mondta, nagyjából havonta 35-40 ezer forintról van szó, de nincs pontos összeg, az alapítványi hozzájárulás mértéke nem egységes, hanem egyénfüggő, figyelembe veszik a család anyagi helyzetét.