szerző:
Eduline

A nyolc legjellemzőbb tanártípusról írt hosszú – és igen alapos – bejegyzést a Tanárvélemény blog szerzője. Ebből szemezgettünk.

1. A hangulatember

Az egyik legrosszabb tanártípus, mert órai viselkedését és szigorúságát a következetlenség jellemzi, vagyis teljesen kiszámíthatatlan és tetteit a hangulatingadozása határozza meg. Egyik óráján mosolyog és szinte mindent megenged, másnap viszont ugyanazokért a dolgokért már szaktanárikat és elégteleneket osztogat - olvasható a Tanárvélemény blogon.

©

2. A maximalista

Rendszerint abból indul ki, hogy a tananyagot csak ő tudhatja jelesre, így szinte lehetetlen nála ötöst kapni. Minden órán dolgozatot írat, a legkisebb hibával is maximum négyes lehet a végeredmény és 60% (vagy még magasabb szint) a kettes alsó határa.

3. A jófejkedő stand-up előadó

Ő az, akinek tanórái felérnek egy-egy stand-up előadással vagyis a vele töltött 45 percek mindig poénokkal és geg -ek sokaságával vannak tele. Az ilyen típusú tanár valahogy feladatának érzi a diákok szórakoztatását és csak akkor kiegyensúlyozott a saját bőrében, ha mindenki jófejnek tartja. Rendszerint elkalandozik a tananyagtól és minden témához "bedob" valami poént.

4. Az unalmas bürokrata

Betű szerint követi a tanmenetet és a tankönyvet, hivatalos feladatlapokat használ, percre pontos minden órájának időbeosztása és minden órája dögunalom. A teljes bejegyzést a Tanárvélemény blogon olvashatjátok el.

Tíz dolog, amit minden tanár titkol a diákjai elől

Akik nem ezen a pályán vannak, el sem tudják képzelni, mivel jár a tanítás. Az igazi pedagógus az évek során edződik valódi tanítóvá. Tíz dolog, amit csak a pedagógusok ismerhetnek. Ilyen az igazi tanári lét: A legjobb mémeket válogattuk össze, amelyek a tanári pálya szépségeiről és árnyoldalairól árulkodnak.