szerző:
Eduline

Ha egy eposz, egy regény vagy éppen egy dráma eltávolítja, nem pedig közelebb hozza a diákokat az olvasáshoz, és az a mű az érettségin sem kötelező, akkor ki kell hagyni. Mert még mindig jobb, ha egy művet nem ismertetünk a diákokkal, mint ha megutáltatnánk velük – véli Fenyő D. György, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke, aki az Eduline-nak adott interjúban többek között arról is beszélt, milyen kihívásokkal néz szembe az a szakgimnáziumi tanár, akinek a fél osztálya funkcionális analfabétaként érkezik az általános iskolából. Miért nem ördögtől való dolog, ha a szakgimnazisták az Antigoné helyett vámpírregényeket vagy fantasyt olvasnak? És miért nem szeretik már a diákok a Bánk bánt és Az ember tragédiáját?

A kompetenciamérések eredményeiből is jól látszik a magyar iskolarendszer szelektivitása. A gyenge szövegértési készségekkel rendelkező diákok általában a szakképzést választják, ott egészen súlyos a helyzet. De mi a helyzet a szakgimnáziumokban? Az ott dolgozó magyartanárok is kénytelenek úgy irodalmat tanítani, hogy a diákjaiknak egy része nem érti azt, amit olvas?

A szakiskola – vagyis a mai szakközépiskola – tényleg más világ, oda lényegében csupa kudarcos gyerek érkezik. A szakgimnázium egy vegyes és furcsa intézmény, mert egyrészt vannak a szakgimnáziumok között nagyon remek iskolák is, ahonnan sokan továbbtanulnak, jó szakmát kapnak. Ez a szakgimnáziumi elit, ahol olyan szakmákat oktatnak, amelyeket tényleg szívesen tanulnak a diákok, és van bemeneti szelekció. A szakgimnáziumok nagyobb része nem ilyen. Az általános iskolából jó élményekkel, jó tanulási tapasztalatokkal érkező gyerekek – ez az a szelektivitás, amiről beszélt – zömmel gimnáziumba mennek tovább, a szakgimnáziumokba inkább olyan diákok, akik számára a tanulás nem folyamatos sikerélmény. Sok olyan szakma van, amit nagy elkötelezettséggel választanak, de azért nagyon sok olyan is, amit nem, amit csak kényszerből. Mert ez van a megyében, ez az iskola viszonylag közel van, a szülőnek is ez a szakmája. Nem azt mondom, hogy nincs érdeklődő gyerek, de még ha tanult szakma mellett elköteleződnek is, akkor sem a közismereti tárgyak a fontosak számukra. Ha meg nincs meg az elkötelezettség, és nem is szeretik annyira a közismereti tárgyakat, hogy gimnáziumba akarjanak menni, akkor meg végképp nem nyerő a helyzet. Aki jó pincér akar lenni, belátja, hogy érettségiznie kell, na de hogy miért kell középkori verseket olvasnia? Ezt már nehezen fogadják el.

Pedig a szakgimnazistáknak is érettségizniük kell magyarból.

Igen, a szakgimnáziumnak fel kell készítenie a gyerekeket az érettségire, az érettségi anyaga pedig teljesen megegyezik a gimnáziumokéval. Ebből az a kettőség adódik, hogy egyfelől meg kellene szerettetni a szakgimnazistákkal az olvasást, az irodalmat, másrészről azonban teljesíteni kell az érettségi elvárásait. Máshonnan indul egy olyan szakgimnáziumi osztály, ahol a fél osztály nem tud jól olvasni, mint egy olyan gimnáziumi osztály, ahol mindenki jól olvas. A másik kérdés az elköteleződés, a tanuláshoz, az olvasáshoz, a humán kultúrához fűződő viszonyuk. Meg kellene mutatni nekik, hogy ez az egész miért olyan fontos. Erre a gondolatra épül az egész konferencia (a Magyartanárok Egyesületének konferenciája, lásd keretes írásunkat – a szerk.), mert azt gondoljuk, hogy a szakgimnáziumokban nem lehet ugyanazokkal a módszerekkel és tananyaggal elérni ezt a célt, mint a gimnáziumokban. A tananyagra persze az egyesületnek semmilyen hatása nincs, legfeljebb annyi, hogy mindig elmondjuk, hogy modernizálni kellene. Amit tenni tudunk, az az, hogy megmutatjuk, mi mindent lehet kihagyni a tananyagból. Ez azért nagyon fontos, mert ahhoz, hogy a gyerekeknek valami élmény legyen, ahhoz azzal sokáig kell foglalkozni. Amíg meg nem értik, meg nem szeretik, végig nem olvassák, el nem játsszák. 

"Mit tehet a magyartanár, ha a diákok nem olvasnak?"
„Nagyon fontos a szakgimnáziumokról beszélni, mert az oktatásról szóló vitákban egy olyan elit szokott megszólalni, akik csak a gimnáziumokat, sőt leginkább a jó gimnáziumokat ismerik, mert oda jártak, a gyerekeik oda járnak. Közben a világ nem csak ennyi” – mondja a Magyartanárok Egyesületének „Mit tehet a magyartanár, ha a diákok nem olvasnak?” című konferenciájáról Fenyő D. György. A 2018. március 3-i konferencián elsősorban azokkal a nehézségekkel foglalkoznak majd, amelyekkel a szakgimnáziumokban tanító magyartanárok néznek szembe, így szó lesz például az olvasási szokásokról és nehézségekről, az ifjúsági irodalomról és a drámapedagógiáról, a játékosításról, a kihagyható tananyagrészekről, az érettségire készülésről. A konferencia ingyenes, de regisztrálni kell

Mi mindent hagyhatnak ki, milyen kiskapukat használhatnak ki a tanárok? 

Senkit nem akarok törvénysértésre biztatni, sem arra, hogy a saját helyzetét végképp ellehetetlenítse. Ha egy iskolában élet-halál kérdés, hogy az utolsó irodalmi fogalmat is elmondja az órán, akkor a szerencsétlen tanár – teljes együttérzésem – nem nagyon tud mit csinálni. De azért az iskolák jelentős része mégsem ilyen, nagyon sok helyen lehet hallani, hogy kérlek, csináljatok a diákokkal valamit, hogy tanuljanak meg olvasni, szöveget érteni, ne legyen már olyan gyászos a tizedikes kompetenciamérés eredménye. Ha az érettségi követelményeket és a kerettantervet egymás mellé teszem, kiderül, hogy a kerettanterv anyagának kétharmada minden további nélkül elhagyható.

Mert nem szerepel az érettségi követelményekben?

Vagy nem szerepel, vagy csak választhatóként. Ha egy tanár ismeri a saját diákjait, akkor nyilván el tudja dönteni, hogy a 16-17 éves, adatrögzítőnek vagy fodrásznak készülő lányoknak nem Zrínyi lesz az igazi nagy élmény. Ha pedig nem lesz az érettségin, ők pedig garantáltan nem szeretik majd ezt a művet, akkor hagyja ki. Tudom, hogy ez most forradalmi biztatásnak hangzik. És persze mindenki annyit hagyjon ki, amennyit jó lelkiismerettel, a saját állása és az iskolája veszélyeztetése nélkül tud. Például a kilencedik osztályos irodalmi anyagból mindent el lehet hagyni, mert Petőfi előtt nincs kötelező szerző – sem a világirodalomból, sem a magyar irodalomból. Művekkel kell foglalkozni kilencedikben is, komolyan, hosszan, behatóan. De olyanokat kell választani, amelyek élményt nyújtanak a 15 éveseknek. Novellákat, verseket, regényeket, ifjúsági regényeket, tömegkulturális regényeket, trendi műveket, mondjuk egy éven át csak ezekről lehetne szó. Ezeken keresztül különböző narratív sémákat ismerhetnek meg, hogy mi az, hogy szaggatott elbeszélés, mi az, hogy visszaugrunk az időben. Ha ezeket értik, akkor képesek lesznek arra is, hogy egy Arany-balladát később megértsenek. Meggyőződésem, hogy aki 14-15 éves kora között el tud olvasni egy év alatt három-négy könyvet, annak nagyobb esélye van arra, hogy később egy jó érettségit tegyen.

Tehát mondjuk a Szigeti veszedelmet nyugodtan kihagyhatnák a tanárok?

Nyugodtan. Persze teljesen értem azt a tanárt, aki azt mondja, hogy a magyar kultúrának olyan értékei halmozódtak fel a 19. század közepe előtt is, hogy azokról kell beszélni az órákon. Ez egy teljesen rokonszenves, akceptálható szempont. A probléma csak az, hogy ezeket a műveket a gyerekek általában vagy nem szeretik, vagy egyenesen utálják. És én azt gondolom, hogy egy kicsit rosszabb, ha a diákokkal valamit megutáltatunk, mint ha meg sem ismertetjük velük. Ha egy gyerek megszereti a könyvet, az olvasást, a könyvtárat, akkor van esély arra, hogy olvasóvá válik. Nem biztos, hogy az lesz, de legalább van esélye. Aki az Antigonénál vagy a Szigeti veszedelemnél eldönti, hogy ehhez neki semmi köze, ebből egy mukkot sem ért, annak semmi esélye arra, hogy olvasó emberré váljon. Vagy ha mégis, akkor ahhoz az iskolának semmi köze nincs.

©

Ha ezt ilyen simán meg lehet tenni, miért nem döntenek így a tanárok?

Van egy másik korlát: a Nemzeti alaptanterv  tanítását törvény írja elő. Ennek ellenére azt gondolom, hogy szemléletváltásra lenne szükség. Mondok egy analógiát testnevelésből. A tantervben benne van, hogy kötelező X másodpercen belül Y métert futni. Ettől még a testnevelőtanár nem tud mást csinálni, mint hogy a diákokat aktuális futástudásuk, erőnlétük alapján fejleszti, hogy óráról órára egy picit gyorsabbak legyenek. Megcsinálhatná persze azt is, hogy lefuttatja őket, és mindenkit megbuktat, hiszen nem teljesítik a tantervben lévő szintet. Magyarórán egy kicsit így viselkedünk. Ha a kerettanterv azt írja elő, hogy antikvitás, Biblia, középkor, akkor elkezdem megtanítani. És a tanárok tényleg megtanítják. Csak a diákok nem tanulják meg.

Mert azt mondják, hogy ha valaki bemegy hozzájuk órát látogatni, és azt látja, hogy február 10-én már leadta az Oidipusz királyt, akkor minden rendben.

Jó, hogy használta a „leadja” szót, mert a tanárok tényleg leadják az anyagot, na de annak semmi értelme. Ez körülbelül olyan, mint ha egy orvosnak megmondanák, hogy minden héten tíz náthás beteget és tíz bokatöröttet kezeljen. Bemegy valaki fülfájással, és ő is nátha elleni szert vagy gipszet kap. Értem az igényt, hogy legyen egy közös nemzeti műveltség, de látjuk, hogy nincs. Egyszerűen tény, hogy ez így nem megy – a „leadott” anyagot a diákok nem hallják meg, a műveket nem olvassák el. Akkor muszáj valahova lépni. Mindig oda kell visszalépni, ahol az aktuális osztály tart. Érdekes, ezt az óvoda és a kisiskola nagyon is tudja. Később a képességfejlesztés elhomályosul, csak a tananyag marad.

Olvasnak a szakgimnazisták?

A legutóbbi olvasási felmérés eredménye az, hogy ennek a korosztálynak nagyjából ötven százaléka olvas, ötven százaléka nem. Egyébként az olvasásszociológusok azokat sorolják az „olvasó” kategóriába, akik évente legalább egy könyvet elolvasnak, tehát ez sem azt jelenti, hogy ők egytől egyig falják a könyveket, minden héten újabb művet vesznek a kezükbe. Azért ez elborzasztó. Ha arra gondolunk, hogy a kerettanterv hány olvasmányt ír elő, és hogy a diákoknak ötven százaléka évente egy könyvet sem olvas el, akkor látszik, milyen elképesztő távolság van a törvény rendelte keretek és a realitás között. Nem láttam még szakgimnáziumi statisztikát, de azt feltételezem, hogy picit nagyobb arányban vannak azok, akik nem olvasnak. Egyébként a tanárok jó szándékkal megpróbálják ezt áthidalni, filmet vetítenek, ők magukat magyaráznak, nagyon sok mindent tesznek, de ez mégiscsak holt anyag marad.

Megoldás lehet, ha nem a teljes művek, csak részletek olvasását kérik a diákoktól?

Ez az egyik megoldás, hogy ha egy tanár nem akar teljesen kihagyni valamit, azt nem olvastatja el egészében, csak mondjuk egy négyoldalas részletet – így lesz idő arra, hogy először a tanár olvassa fel, aztán a diákok is, hangosan, majd csendben olvassanak, minden olvasási technikával dolgozzanak. Megnézhetik a szöveg szókincsét, a szereplőit, el tudnak mélyülni a szövegben. Egy 300 oldalas regényben csak akkor tudnának, ha mindenki elolvasná. Ha pedig egy szakgimnáziumi tanár azt látja, a négy oldal alapján három gyereknek nagyon megtetszik a mű, ígérjen be egy ötöst, vagy akár három ötöst az elolvasásáért. Olvassák el, meséljenek az osztálynak, írjanak róla egy féloldalas szöveget. Abban a pillanatban minden eszközt ki kell használni arra, hogy ráébresszék azt a három gyereket arra, hogy igen, jó olvasni.

Vannak olyan kötelezők, amelyeket még azok is utálnak, akik egyébként szívesen olvasnak?

A magyar nemzeti drámák ilyenek, a Bánk bán, most már Az ember tragédiája is, a Csongor és Tünde – ezeket most már a gimnáziumokban sem szeretik. Ez rávilágít arra, amit rossz kimondani: a magyar irodalom ebből a szempontból rosszabb helyzetben van, mint a világirodalom, mert még a régebbi világirodalmi műveket is 20-21. századi műfordításokban olvassuk, egy korunkhoz közeli nyelven. A magyar irodalom műveit viszont a korabeli vagy egy icipicit modernizált nyelven. De ott van a 20. század magyar irodalma és a kortárs irodalom, amelyből lehet válogatni, több Karinthyt taníthatunk, több Örkényt, esetleg visszatérhet Déry Tibor. Különböző mélységű és nehézségű szövegeket lehet választani. Nem muszáj Parti Nagy Lajost tanítani, mert az nagyon nehéz, de lehet Vámos Miklóst vagy Szabó Magdát.

„Jókait és a Bánk bánt levenném a kötelezők listájáról

"Jókait és a Bánk bánt levenném a kötelezők listájáról, Az ember tragédiájának is csökken a népszerűsége, izgalma, olvashatósága. A Csongor és Tünde is teljesen élvezhetetlenné vált a középiskolások zöme számára" - mondta az Eduline-nak adott interjújában Fenyő D. György, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola tanára, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke, aki szerint most a lassúságot, a figyelmes, az elmélyülő olvasást kell megtanítani.

Korábban többször nyilatkozott úgy, hogy nem szereti a kötelező olvasmány kifejezést, viszont sokat emlegeti a közös olvasmányokat, amelyeket a tanár és az osztály együtt választ ki.

Az elmúlt 15-20 évben sokan beszélnek arról, hogy a kötelező mellett van közös olvasmány, van kölcsönös olvasmány, amelyet a diákok egymásnak ajánlanak. Amikor Kosztolányit vesszük, miért ne választhatnának a gyerekek a Pacsirta, az Aranysárkány vagy az Édes Anna közül? Mindhárom remekmű, annak viszont elképesztő motiváló ereje van, hogy a gyerekek úgy érzik, beleszólhatnak a műválasztásba. Hogy nem valami olyan ez az egész, amit valakik „fent” eldöntöttek, nekik meg „letanítják”, hanem ők is aktív részesei a döntéseknek.

És ha mondjuk egy ifjúsági regényt választanának? Akár azt is érdemes bevinni az órákra?

Abszolút, én még azt sem tartanám rossznak, ha fantasyt olvasnának. Én nem szeretem, de ez huszadrangú szempont. A fantasy sok fiúnál jó választás lehet, a lányoknál az érzelmes, iskolai közegben játszódó regények, mint például a felső tagozatos korosztály Szent Johanna gimije, de akár vámpírregényekre is lehet gondolni. Nem muszáj szeretni az Alkonyat-trilógiát, de ha azt látjuk, hogy az Alkonyat 450 oldalát a fél osztály hajlandó elolvasni, míg a másik fele a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeit, akkor össze kell tenni a két kezünket, és boldognak lenni, mert elolvastak háromszáz-négyszáz oldalt. És az alapján sok mindenről lehet beszélni: teremtett világról, létező és nem létező szereplőkről, a szereplők viszonyáról, előjelekről, és így tovább. És mindez hozzásegít ahhoz, hogy a szakgimnazista gyereket is valós olvasményekhez juttassuk.  

Három fontos üzenet szülőknek: így nem lesz gondja a gyereknek az olvasással

Nyilvánosságra hozták a 2016-os PIRLS-felmérés eredményeit, amely ötven ország negyedikes diákjainak szövegértési készségét vizsgálja. A kutatási összefoglaló több, a szülők számára is megfontolandó összefüggésre hívta fel a figyelmet. A 2016-os PIRLS-felmérés eredményeiről ebben a friss cikkben olvashattok, most azonban három fontos összefüggésre térünk ki. 1. Vannak otthon könyvek?