Tudásfeltöltés 2.0: diákok tudományos videóira szavazhattok

Hetvennégy tudományos témájú videót készítettek a Tudásfeltöltés 2.0 verseny általános és középiskolás résztvevői. Március 9-ig tart az elődöntő, addig szavazhattok a videókra.

  • Eduline

tudasfeltoltes.hu

A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, az OTP Fáy András Alapítvány és a Tudástársadalom Alapítvány által szervezett versenyen háromfős csapatok indulhattak: a feladat az volt, hogy legfeljebb ötperces, tudományos témájú videókat készítsenek.

A legtöbben fizikai és kémiai témájú videót készítettek, valamilyen kísérletet vagy törvényt mutattak be, de érkeztek pszichológiai vagy szociológiai témájú videók is.

A kisfilmekre eddig több mint tízezer szavazatt érkezett. A tíz legnépszerűbb, valamint a zsűri által kiválasztott három kisfilm fog továbbjutni az április 11-i döntőbe. Ez a tizenhárom csapat tudományvizualizációs és kommunikációs tréningen vesz majd részt a döntő előtt. A videókra itt szavazhattok március 9-ig.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„A gólyatábor nem egy teljesítményteszt” – miért megyünk bele olyan dolgokba is, amelyeket valójában nem akarunk?

A gólyatábor egyszerre lehet az egyetemi évek izgalmas kezdete és komoly lelki próbatétel. Hol ér véget a komfortzónából való kilépés, és hol kezdődik a személyes határok átlépése? Miért megy bele valaki egy megalázó feladatba csak azért, mert mindenki más is megcsinálja, és miért élnek tovább évről évre a durva beavatási rítusok? A témáról Karkecz Virág pszichológussal beszélgettünk.

Túlzsúfolt óvodai csoportok, vitatott iskolaérettségi szabályok és növekvő adminisztráció: közös szakmai tervezettel állt elő a PSZ és a PDSZ

A két pedagógus-szakszervezet szerint sürgős, rendszerszintű változtatásokra van szükség az óvodai nevelésben, ezért közös szakmai tervezetben foglalták össze, hogyan változtatnának többek között a szakember-ellátottságon, a dolgozók bérezésén és munkakörülményein, az SNI-s és BTMN-es gyerekek ellátásán, valamint az óvodák finanszírozásán.