Hónapokkal ezelőtt megkezdődött a licitálás a pártok között, hogy ki hány diploma megszerzését tenné ingyenessé, hogyan törölnék el az önköltséget, a diákhitelt. Milyen ígérettel szállnak be a versenybe?

Hosszas szakmai egyeztetést tartottunk a felsőoktatási tanulmányok állami támogatásáról, arra jutottunk, hogy az első diploma ingyenes megszerzésének biztosítása elkerülhetetlen. Ebben a döntésben a legfontosabb szerepet az játssza, hogy a szegényebb családokból, hátrányos helyzetű térségekből származó diákok, fiatal felnőttek előtt záródnak be leginkább azok az utak, amelyek a társadalmi mobilitáshoz vezetnek. Ha megnézzük az OECD adatait arról, hogy a megfelelő korú népességnek hány százaléka rendelkezik diplomával, látszik, hogy olyan tíz százalékponttal vagyunk lemaradva az átlagtól. Ezt valahogy pótolni kell.

A hátrányos helyzetű diákok nem csak anyagi problémák miatt nem tudnak továbbtanulni. Sokan a szigorodó felvételi feltételeknek nem felelnek meg. Hogyan könnyítenék meg a dolgukat? Valamilyen pluszpontrendszerben gondolkodnak?

2020-tól csak az felvételizhet, akinek van nyelvvizsgája. Ezt a feltételt pont azok a diákok nem tudják majd teljesíteni, akiket mi a felsőoktatásba szeretnénk juttatni.  A legjobb módszer az lenne, ha a középiskolásokat célzott támogatásokkal, mentorprogramokkal és ösztöndíjakkal segítenénk. Ők ugyanolyan szorgalmasak, kreatívak, mint mondjuk egy rózsadombi diák, csak éppen a szüleik nem tudjk megfizetni a nyelvtanárt, a különtanárt matematikából vagy fizikából, és az iskolák között is komoly különbség van. Az önmagában nem vezet előre, ha a hátrányos helyzetű, rossz anyagi körülmények között élő diákoknak pluszpontokat adunk, ezzel nem készítjük fel őket az egyetemi képzésre. Egyetemi oktatóként nem tudok felzárkóztatni egy hallgatót az első félévben, ezt a közoktatásnak kell biztosítania. Azt szeretnénk, hogy az elsőéveseknek hasonló tudásuk és kompetenciáik legyenek, úgy tudunk velük dolgozni. A burkolt tandíjrendszert - mert a diákhitel 2 egy tandíjrendszer - el kell törölni. Az nem normális, hogy milliós tartozással indulnak a friss diplomások.

Nemrég a kormány eltörölte a diákhitel 2 kamatát, és más könnyítések is bekerültek a rendszerbe.

Szerintem azért döntött így a kormány, mert érzékelte, hogy több párt, köztük az Együtt is elkezdte piszkálni a diákhitel 2-t. De ez nem oldja meg a problémát. A kamat eltörlése csökkentheti a törlesztőrészletet vagy a futamidőt, de attól még a tartozás megmarad. A hallgatói juttatások összege sem változott lassan tíz éve, ezeket is emelni kell, mert komoly probléma, hogy anyagi okok miatt egyre több hallgató főállásszerűen dolgozik az egyetem mellett, ezért nem nagyon tudnak bejárni az órákra. Ez pedig a képzés színvonalán is érzékelhető.

Azt érzékeli egyetemi oktatóként, hogy a munka miatt nem járnak be az órákra a hallgatók?

Igen. Én három éve fizetés nélküli szabdságon vagyok, de korábban is ezt tapasztaltam, a kollégáim pedig most is erről számolnak be. Sőt a helyzet tovább romlott. Most már a kötelezően látogatandó órákon, például egy gyakorlaton is probléma, hogy a hallgatók elkezdenek alkudozni, hogy nem tudnak bejárni, helyette megoldanak plusz feladatokat. Amikor az egyetemi világ anyagi problémái miatt kevés a tankönyv és a jegyzet, már az is problémát okoz, ha egy nem kötelezően látogatandó előadásra nem jár be a hallgató. Azért az egyetemen a személyes kontaktus nagyon fontos, nem lehet kiváltani elektronikus rendszerekkel, digitális platformokkal.

Térjünk vissza a diploma ingyenességére. Mi lenne a mesterszakokkal?

Mi azt mondjuk, hogy az első diplomát biztosítanánk tandíjmentesen. Mivel vannak osztatlan képzések is, ez azt jelenti, hogy egy pedagógus vagy orvos egész képzését finanszíroznánk, míg a BA/Bsc és MA/Msc részekre tagolt szakokon az alapképzés elvégzését. Ebben a fő szempont az anyagi kényszer. Ahhoz a rendszerhez, amit kiépítenénk - az első diploma legyen ingyenes, emeljük a hallgatói juttatásokat, a diákhitelt töröljük el, rendezzük az oktatók bérét, legyen nyelvi képzés a felsőoktatásban -, a GDP plusz egy százalékára szükség lenne. Ha az ingyenességet a mesterszakra is kiterjesztenénk, az már finanszírozhatatlan lenne.  Ráadásul azt tapasztaltam, és a munkaerőpiaci visszajelzések is azt mutatják, hogy egy alapszakos diplomával el lehet helyezkedni, a hallgatók munka mellett levelezőn meg tudják csinálni a mesterszakot, vagy kihagynak pár évet, és a megtakarításaikból fedezni tudják mesterszakos tanulmányaikat.

A felsőoktatásban idegen nyelvi képzéseket indítanának. De a legkomolyabb probléma a közoktatásban van, ha onnan nyelvtudással kerülnének ki a diákok, a felsőoktatásban jóformán semmit nem kellene csinálni.

Amíg a közoktatás képtelen erre a feladatra, addig a felzárkóztatást a felsőoktatásban kell megoldani. A közoktatásban olyan tantervekre van szükség, amely a nyelvoktatást prioritásként kezeli, megadja a megfelelő óraszámot és minőséget. A nyelvtanárok azt mondják, hogy 1000-1200 tanórával el lehet jutni a középfokú nyelvvizsgáig. Ha az iskolában nem lehet nyelviskolai körülményeket teremteni, akkor próbáljuk meg ezt 1500 óra alatt eltérni. Fontos lenne például, hogy kontaktot biztosítsunk anyanyelvi beszélőkkel. A legjobb persze az lenne, ha minden diákot el tudnánk küldeni pár hétre nyelvterületre, de ez utópisztikus javaslat lenne. Járásonként legalább egy vagy két anyanyelvi lektort kellene alkalmazni, akik néhány hetente találkoznának a körzetükbe tartozó gyerekekkel, különböző foglalkozásokon gyakornolnák a nyelvet. Ez szerintem fontos lenne, és nem is vinne el olyan bődületesen nagy összeget. A nyelvtanárok utánpótlása a pályaelhagyás miatt már sokkal bonyolultabb probléma.

Jó ötletnek tartják a kilenc évfolyamos általános iskola létrehozását. Miért?

Ha megnézzük, hogy mi a baja a közoktatásnak, három dolgot találunk. Van egy jelentős infrastrukturális hiány, ami nemcsak az épületekre vonatkozik, hanem arra is, hogy nincsenek a diákok kezében digitális eszközök, nincsenek jól használható digitális platformok. A második nagy probléma, hogy a tanárok nincsenek felkészítve arra, hogy a modern kor technológiai kihívásainak megfelelően, nem nyolcvanas évekbeli pedagógiai módszerekkel, hanem 21. századi módon, differenciáltan oktassanak. A harmadik, hogy rossz a kormányzati oktatáspolitika. Egy kora 20. századi elképzelés alapján információkat akarnak tölteni a gyerekek fejébe, hogy tudják az évszámot, a verset, a szorzótáblát, jó, hogy körmöst nem akarnak nekik adni. Az egész rossz. A szemlélet is, a rendszer is. Két irányban lehet mozogni. Az egyik, hogy toldjuk meg egy évvel az általános iskolát. Ez nem azt jelenti, hogy mint Hoffmann Rózsa, bemegyek, és azt mondom, hogy ez így lesz. Ez egy vitaalap, amiről egyeztetni kell, a politikai pártokat is bevonva. Szakértők szerint az alapképzést, az alsó tagozatot kell meghosszabbítani öt vagy akár hat évre. Ott tényleg kompetenciákat kell fejleszteni, a családból hozott különbségeket enyhíteni. Teljesen új módszer, szemlélet kell, tehát át kell alakítani az egyetemi pedagógusképzést, a korábban végzett tanárokat pedig át kell képezni. Ez egy hosszú folyamat. Még ha úgy is döntenénk, hogy jöjjön a kilenc évfolyamos iskola, a döntés után tíz évvel indulhatna el az első osztály ebben a rendszerben. Kérdés az is, érdemes-e elmenni az egységes iskola felé, hogy az intézményeken belül adjunk különféle képzési utakat a diákok érdeklődésének, felkészültségének megfelelően. Az sem jó, hogy az iskolák fenntartótól függően más-más támogatást kapnak, az alapítványi kevesebbet, az egyházi sokkal többet. Ez nagyon rossz irány, a finanszírozást ki kell egyenesíteni.

Differenciált bérrendszert alakítanának ki az oktatásban. Miben különbözne ez a jelenlegi rendszertől?

Ez az a terület, amelyet nem lehet egy törvénymódosítással rendezni, ez egy darázsfészek, ha kívülről valaki belenyúl, az biztos, hogy a fél pedagógustársadalom a fejét fogja ütni. Erről a kérdésről konszenzusra kell jutni az érintettekkel. Amíg nincs konszenzus, a meglévő rendszert kell normálissá tenni. Az alapilletményt ismét a miniminálbérhez kötni, fokozatosan emelni a béreket, a bérek differenciálását - amit a törvény lehetővé tesz - intenzívebben használni az alapján, hogy ki milyen mennyiségű és minőségű munkát végez, és hol végzi azt a munkát, hátrányos helyzetű területen dolgozik-e. Szerintünk arra kell törekedni - de erről is vitázni kell -, hogy a rendszer ne arra alapozza a fizetés összegét, hogy ki hány éve dolgozik. Az a munka minőségét nem befolyásolja, mert lehet, hogy egy pályakezdő sokkal hatékonyabb módszereket használ, mint az, aki harminc éve dolgozik. A munka minősége a lényeg.  

És ki döntené el, hogy ki dolgozik jól, és ki dolgozik rosszul?

Vannak módszerek arra, hogy megnézzük, hogyan állnak a gyerekek a tanév elején és a tanév végén. Ha az látszik, hogy a tanévban előreléptek, fejlődtek a kompetenciáik, akkor a pedagógus jutalmat, bónusz, kategóriugrást, fizetésemelést kaphat.

Szóval nem tanfelügyeleti rendszerben, hanem mérésekben gondolkodnak?

Kell egy minőségbiztosítási rendszer, de nem olyan, mint a mostani tanfelügyelet. Tudom, hogy sokan berzenkednek ez ellen, de a pedagógusok munkájának minősítését részben a diákok véleményére kell alapozni, nem pedig arra, hogy beül egy szakfelügyelő, és pipálja, elhangzott-e az adott órán az, aminek a tanterv szerint el kellett volna hangoznia. Én az egyetemen hozzászoktam ahhoz, hogy a szemeszter végén a hallgatók többféle szempont alapján, anonim módon értékelik az oktatói munkámat. Kíváncsi is voltam a véleményükre, sokat tanultam a visszajelzésekből. Szerintem annak lenne értelme, hogy a közoktatásban a szülők és a diákok is elmondhassák a véleményüket, és ezt beemeljük a minőségbiztosítási rendszerbe.

Ez az az ötlet, ami garantáltan kiverné a pedagógusoknál a biztosítékot. Nem más egy húszéves egyetemista, mint egy tízéves diák, aki a véleményezés napján éppen mérges a tanárra, mert az az előző órán elvette a telefonját?

Erről is beszélni kell. De biztos vagyok benne, hogy lehet ezt jól alkalmazni, találnánk rá megfelelő megoldást. Nem azt kell kérdezni a diáktól, hogy jól tartotta-e az órát a tanár, jól leadta-e az anyagot, hanem azt, hogy szeretsz-e az óráira járni. Ha igen, miért, ha nem, miért. Vannak ennek szakértői, akik ki tudnak dolgozni olyan megoldást, ami mindenki számára elfogadható. Mert a mostani, az sehová nem vezet. Semmit nem értékel, semmit nem mutat.