szerző:
Eduline

Lénárd Sándorral, az ELTE Neveléstudományi Intézet igazgatójával a 24.hu készített interjút.

©

Lénárd a tanárhiánnyal kapcsolatban elmondta a portálnak, hogy főleg a természettudományi szakok kapcsán komoly gond a tanárok nyugdíjhoz közeli életkora. Szerinte az érintett tárgyak esetében 3-4 éven belül elfogynak a szakos tanárok.

Szerinte a tanári bérek emelése önmagában nem elég a probléma megoldásában, a tanárképzést is át kéne alakítani, illetve szakmailag is vonzóbbá kéne tenni ezt a pályát.

Komoly tanárhiány lehet néhány tíz év múlva, túl magas az átlagéletkor

Magyarországon is egyre inkább idősödik a pedagógustársadalom - írja a szombati Magyar Idők az Oktatási Hivatal (OH) tájékoztatására hivatkozva, amely szerint az idei tanévben a tanítók átlagéletkora 46,6 év, míg a tanároké 46,9 év. A cikk szerint bár túl nagy eltérés nem mutatkozik a különböző iskolatípusok között, a szakiskolai tanárok a legfiatalabbak, a legidősebbek pedig a szakközépiskolai tanárok.

Szerinte megoldás lehet a pedagógusvégzettség nélküli tanárok alkalmazása, amivel nyugaton, ahol szintén tanárhiánnyal küzdenek, már próbálkoznak. Így például egy mérnök, ha családalapítás után már nem szívesen menne egy multihoz, elmehet oktatni. Ehhez persze kell egy jól felépített, rövid átképzés.

Lénárd a portálnak még a szegregációról és a tanárképzés gondjairól is beszélt, érdemes elolvasni a teljes interjút.