szerző:
Eduline

Sok helyen még mindig nem rendezték az államosítással járó változásokat a technikai dolgozók szerződésében, így akár a januári bérüket is késve kaphatják meg.

©

Országszerte több iskola technikai dolgozóinak szerződését nem módosította még a Klebelsberg Központ (KK) a jogszabályban foglalt határidőig, így nem kizárt, hogy az érintettek késve fogják megkapni januári fizetésüket - írja a Magyar Nemzet.

Tavaly év végén még arról lehetett hallani, hogy nem rendeződött az iskolák technikai dolgozóinak helyzete. Ők azok, akik tavaly még az önkormányzatok alkalmazásában álltak, idén viszont már az iskolák üzemeltetéséért is az állam felel, így ők is állami alkalmazottak lettek.

A lap arról ír, hogy a jogszabály szerint még január 15-ig lehetett módosítani az érintettek szerződését, azonban ez sok helyen a mai napig nem történt meg, legalábbis iskolaigazgatók erről számoltak be.

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke a győri Révai igazgatója is azt közölte, hogy az intézményük technikai dolgozói a mai napig nem kaptak új szerződést. „Bár már kérdezgetik a munkavállalók, hogy mikor lesz szerződésmódosítás, még különösebben nem izgulnak emiatt” - mondta.