Közoktatás Eduline

A tanárok nem kapják meg a 3-6 ezer forintos emelést, a minisztériumban nőnek a fizetések

Elolvasom

Jól dolgoznak a minisztériumokban a vezető tisztviselők, legalábbis a miniszterek így gondolhatják, mivel közigazgatási államtitkáraiknak és helyettes államtitkáraiknak bújtatott fizetésemeléssel kedveskedtek – tudta meg a Blikk. A fizetések az oktatásért felelős Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) is emelkedtek.

Közoktatás MTI

Több ezer diák tűnt el a középiskolákból - itt vannak a friss adatok

Elolvasom

Mintegy 6 százalékkal csökkent a nappali rendszerű középfokú oktatásban részt vevők száma a 2014/2015-ös tanévben az előzőhöz képest az előzetes adatok szerint - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai tükör című friss kiadványából. Az adatok ugyanakkor 0,1 százalékos emelkedést mutatnak az általános iskolásoknál.