szerző:
Eduline

Az óvodák, iskolák fejlesztéseinek, tudásmegosztásának támogatása lesz a feladata azoknak a pedagógusoknak, akik egy uniós projekt keretében most a mesterpedagógus és kutatótanár profilok kialakításában vesznek részt. Az afféle elit pedagóguskar tagjai kreativitásukkal jobbítani szeretnének az életpályamodellen – írta a Népszabadság.

©
Rendkívül progresszív az a projekt, amelynek keretében – felsőoktatási intézmények és több kutatócsoport bevonásával – úgynevezett innovatív pedagógusi kart szeretnének létrehozni – tájékoztatta a Népszabadságot több, az eljárást jól ismerő szakember. Hazugságokra kényszerülnek a tanárok a Klik rendszere miatt

A program célja, hogy a pedagógus-életpályamodellhez kapcsolódó minősítési és szaktanácsadói rendszert kialakítsa, a későbbiekben pedig ezek az innovatív pedagógusok segíthetik majd az oktatási intézmények fejlesztéseit, egymástól tanulását, tudásmegosztását. A kiválasztásnál a feladatra való alkalmasság és az együttműködési szándék mellett azt is igyekeztek figyelembe venni, hogy az ország minden részéről és intézménytípusából kerüljenek jelentkezők a csapatba: így az elit középiskolák tanárai éppúgy résztvevők, mint az újító szemléletű óvodapedagógusok, általános iskolai tanítók, tanárok vagy a szakmai szolgáltatás területén dolgozók.

Az innovatív kategória ötletgazdái szerint a jelenlegi struktúrában a felfelé lépkedés grádicsai – gyakornok, pedagógus I., pedagógus II., mesterpedagógus, illetve kutatótanár – nem kellően érzékenyek az aktuális teljesítményre, csak a korábban elért eredményekre. Egyes feltételek pedig (így például a szakvizsga vagy doktori cím) sok felkészült és a mindennapos fejlesztésekben aktív pedagógus előrelépését korlátozza, miközben éppen azt kellene ösztönözni, lehetővé tenni és elismerni, hogy tudásukat megosszák. Ezt a merev rendszert próbálja finomítani az uniós projekt.

Az „innovatívak” a következő hónapokban kidolgozzák a minősítési rendszer még hiányzó elemeit, s önmagában progresszív, hogy ez ilyen széles szakmai kör fejlesztésbe történő bevonásával történik, nem pedig néhány minisztériumi íróasztal mögött ötletelnek. Ettől is várható, hogy életszerű, kevésbé merev, nyitottabb rendszert dolgoznak ki.

A többletmunkát a projekt úgy honorálja, hogy a résztvevők számára ez a tevékenység jelenti a minősítési eljárásban való – díjmentes – részvételt, valamint azok a pedagógusok, akik eredményesen vesznek majd részt ebben a munkában, a pedagógusok előmeneteli rendszeréről szóló rendelet szerint léphetnek magasabb (mesterpedagógus, illetve kutatótanár) fokozatba 2016. január 1-jétől.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!