Szokatlan esetre figyeltek fel az esztergomi rendőrök: egy diáklány az éjszaka közepén indult el otthonról, hogy a rossz idő ellenére se késsen el a szombati tanításról.
A Komárom-Esztergom vármegyei rendőrség Facebook-oldalán számolt be egy igen különleges esetről. A poszt szerint Esztergomban a helyi rendőrök hajnali 03:40-kor egy kislányt találtak az utcán egyedül.
A diák elmondta, hogy épp az iskolába tart a szombati tanításra. Alapvetően a szüleivel szokott iskolába menni, de a munkájuk miatt aznap nem tudták volna bevinni az intézménybe. Megbeszélték, hogy a lánynak reggel 6-kor kell majd indulnia otthonról. Azonban az éjszaka közepén felébredt és úgy gondolt, hogy inkább elindul korábban, nehogy a rossz időjárási viszonyok miatt elkéssen.
Ezt követően a rendőrök azonnal a járőrautóba ültették a kislányt, ahol felmelegedhetett, és elvitték a szülei munkahelyére, így az iskolába már az ő kíséretükkel jutott el.
Az Operatív törzs MTI-nek adott korábbi tájékoztatása szerint a köznevelésben 29 intézményben merült fel eddig fűtési probléma, hat iskolában volt csőtörés. Összesen 27 középiskolában rendkívüli szünetet, 40-ben pedig online oktatást rendeltek el: