Iskolai lázmérés: hasznos vagy csak látszatintézkedés?

Október 1-jén megkezdődik a diákok - és mint később kiderült - a tanárok hőmérőzése is - jelentette be nemrég Orbán Viktor. De hogyan fog ez a gyakorlatban kinézni?

  • Eduline

A tanév nem október elsején kezdődik, tehát miért nem az első naptól érvényes ez az intézkedés?

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete Országos Választmányának tagja a Klub Rádiónak elmondta, hogy ezt látszat-, a közvélemény megnyugtatására szánt döntésnek tartja.

Képzeljük el a reggeli iskolakezdést egy olyan intézményben, amelyben 800 gyerek tanul. Tegyük fel, hogy négyen mérik a lázukat nagyon gyors eszközzel, tartson ez csupán 15-20 másodpercig. Tehát négy sorba állnak be a tanulók, mondjuk tartják is a másfél méteres távolságot - így is egy óra lesz a bejutás - magyarázta Nagy Erzsébet.

Ezen felül a hőmérőzésre és a napközbeni takarításra nincs elegendő személyzet. Viszont az iskolákban a szokásosnál többször kell takarítani, és még ott a fertőtlenítés is, ezekre a feladatokra nincs külön munkaerő - tette hozzá.

A PDSZ választmányi tagja arról is beszélt az interjúban, hogy amennyiben a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói, oktatói elindítják a sztrájkjukat, akkor a szakszervezet is szolidaritási akcióba kezd.

A tanároknak is kötelező a lázmérés az iskolákba való belépéskor

Nem csak a diákoknak, de a tanároknak is kötelező a lázmérés az iskolába való belépéskor - mondta Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„A gólyatábor nem egy teljesítményteszt” – miért megyünk bele olyan dolgokba is, amelyeket valójában nem akarunk?

A gólyatábor egyszerre lehet az egyetemi évek izgalmas kezdete és komoly lelki próbatétel. Hol ér véget a komfortzónából való kilépés, és hol kezdődik a személyes határok átlépése? Miért megy bele valaki egy megalázó feladatba csak azért, mert mindenki más is megcsinálja, és miért élnek tovább évről évre a durva beavatási rítusok? A témáról Karkecz Virág pszichológussal beszélgettünk.

Túlzsúfolt óvodai csoportok, vitatott iskolaérettségi szabályok és növekvő adminisztráció: közös szakmai tervezettel állt elő a PSZ és a PDSZ

A két pedagógus-szakszervezet szerint sürgős, rendszerszintű változtatásokra van szükség az óvodai nevelésben, ezért közös szakmai tervezetben foglalták össze, hogyan változtatnának többek között a szakember-ellátottságon, a dolgozók bérezésén és munkakörülményein, az SNI-s és BTMN-es gyerekek ellátásán, valamint az óvodák finanszírozásán.