A tanév második fele mindenki számára megpróbáltatásokkal teli volt, Balatoni József, Jocó bácsi most összegezte és lezárta a tanévet. Van olyan, amit megtartana és továbbvinne a digitális oktatásból, de van olyan, amit soha többé nem szeretne átélni. Az új helyzet váratlanul, és sok helyen felkészületlenül érte a tanárokat, de hála a lelkes munkájuknak, ezt is sikerült valahogy megoldani – olvasható a WMN oldalán, Balatoni József írásában.

„Soha nem dolgoztam annyit, mint az első két hétben. Volt, hogy néhány perc alatt több száz üzenet érkezett a diákcsoportokba, szülőktől, kollégáktól”- írja a népszerű tanár. Hozzátette, hogy napi tizennyolc-húsz órát kellett dolgozni az átállás elején, amíg ki nem alakult, melyik platformokat használják majd, és amíg minden gyerek fel nem került a megfelelő csoportokba.

Azt írja, hogy akkor azt hitte, hogy lehetetlen feladat lesz ezt a helyzetet megoldani és nem fogják tudni átvészelni a tanévet. „Aztán persze, ha lassan is, de beállt a rend, minden a helyére került. Vagyis majdnem minden: hisz nem az iskolában, nem a tanteremben, nem együtt voltunk”- írja. Szerinte az egészben az volt a legnehezebb, hogy ezt az egészet fel kellett dolgozni érzelmileg és nem csak a diákok lelkére kellett odafigyelni, hanem a saját maguk mentális egészséget is meg kellett őrizni. Itt kiemeli, hogy különösen nehéz volt azoknak, akik végzős osztályokat tanítottak.

Hisz nem volt szerenád, ballagás, utolsó, mámoros napok, ahogy igazi búcsúzás sem. Volt helyette maszkos-kesztyűs, fertőtlenítőszagú érettségi.

Jocó bácsi köszönetet mond a diákoknak és a szülőknek is, aki segítették a tanárok munkáját.”Érdekes helyzet ez, mert ekkora összefogás ritkán van a szülők és a pedagógusok között. Annyira jó lenne ezt átmenteni, megőrizni, és továbbra is vállvetve, együtt haladni a közös cél felé…"- írja.

Van, amiről úgy gondolja, hogy a jövőben is hasznos lehetne. „Megismertünk számos platformot, amiket úgy érzem, továbbra is használni lehetne. A digitális tantermek tényleg hasznosak arra, hogy házi feladatot adjunk, az online tesztprogramok pedig szuper lehetőséget adnak dolgozatírásra, a dolgozatok előtti összefoglalásra.”- teszi hozzá. Biztos benne, hogy ezeket be fogja építeni a normál oktatási rendbe is. Szerinte elképzelhető, hogy egy-egy rendkívüli napon, „ledolgozós” szombaton, esetleg témanapokon lehetne digitális munkarend, viszont arra nagyon kevés esélyt lát, hogy ez tartósan és hosszú távon működni tudjon. Azt írja, hogy ezt nem is szeretné, neki ez az  elmúlt három hónap bőven elég volt.

„Közben számtalan szokatlan pillanatot megéltünk, volt, hogy egy macska sétált át a kamera előtt, előfordult, hogy egy kistestvér zajongott, a kutya ugatott, néha pedig szülők jelentek meg, mert nem vették észre, hogy éppen óra van” – emlékezik meg Jocó bácsi a vicces pillanatokról.

A legviccesebb talán azt volt, amikor egy anyuka bejött, és elkezdte szárítani a lánya vizes haját, mire feltűnt neki, hogy én éppen a világháború előzményeiről mesélek. Jót nevettünk mindannyian.

Akadtak kevésbé vidám pillanatok is: „Láttunk omladozó vakolatot, ágyakkal zsúfolt, penészes szobát, leszakadt ajtajú, kopott szekrényt is. Most igazán bepillantást nyerhettünk a diákok életkörülményeibe” – írja Jocó bácsi. Egy dolgot biztosnak tart, hogy szeptembertől másként tekintenek egymásra és sokkal jobban fogják értékelni azt, hogy egy térben lehetnek együtt, az iskola közösségi erejét, a személyes kapcsolatok fontosságát. „…hisz az egyik legtöbbször elhangzott mondat ez volt: „Hiányzik az iskola.”

Jocó bácsi így búcsúzik a diákoktól a tanévre: „Szeptemberben, remélem, találkozunk, és ott folytathatjuk, ahol márciusban abbahagytuk. Addig is mindenki vigyázzon magára, pihenjen, töltődjön, de ne felejtsük el ezt a nehéz három hónapot, bízom benne, hogy mindenki épült általa.”