Hiába a szakmai megállapodás: a PSZ nyílt levélben kéri, nekik is küldjék el az új alaptantervet

Bár tavaly megállapodtak, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), mégsem kapta meg az új Nemzeti Alaptanterv koncepcióját. Mindezt most nyílt levélben sérelmezték a minisztérium számára.

  • Eduline

A Pedagógusok Szakszervezete megdöbbenten tapasztalta, hogy az új (módosított) Nemzeti Alaptanterv koncepcióját 2020 januárjában sem kapta meg annak ellenére, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumával 2019 márciusában stratégiai megállapodást kötött.

Nyílt levelükben most azt kéri a szakszervezet, a koncepciót 24 órán belül küldjék el számukra, ennek hiányában ugyanis nem tudnak álláspontot kialakítani.

Napokon belül nyilvánosságra hozhatják a módosított Nemzeti alaptantervet (NAT), amit szeptembertől felmenő rendszerben be is vezetnek. A dokumentum szerint több tárgy teljesen átalakul, a diákok maximális óraszáma pedig heti 35-ről 34-re csökken. A mozgóképkultúra és médiaismeret sem lesz önálló tárgy többé a középiskolában, hanem a többi órába olvad be. A Nemzeti Pedagógus Kar azt javasolja: az új alaptantervet ebben a formában ne vezessék be. Helyette folytatódnia kellene a korábban megkezdett, előremutató szakmai konzultációnak - fogalmazott a kar közleményében.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Magyar Péter az MCC vezetőinek üzent: ne költsék el az alapítvány vagyonát a következő pár hónapban

Orbán Balázs és Szalai Zoltán az MCC diplomaosztóján is megragadta az alkalmat, hogy az intézményt ért támadásokról és a rá váró nehéz időszakról beszéljen. Ugyanazon a napon Magyar Péter a kormány sajtótájékoztatójáról üzent nekik: azt kérte az MCC-t fenntartó alapítvány vezetőitől, hogy a kezelésükben lévő vagyon szeptemberig maradjon a helyén, és ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek csökkenthetik annak értékét.