Csótánytetem és fülbemászó a menzán – Tiltakoznak a budafoki szülők
A szülők aláírásgyűjtést indítottak, panaszaikra már reagált az önkormányzat is.
Csótánytetem, kavics, üvegszilánk, penészes kenyér – összegyűjtöttük, miket találtak idén a menzán étkező gyanútlan diákok. Volt, ahol több százan megbetegedtek egy vírus és a higiéniai problémák miatt.
A korábbi évekhez hasonlóan idén sem csak étel, de számos, nem emberi fogyasztásra alkalmas dolog is bekerült az iskolai és óvodai menzákon felszolgált ételbe. Alább összegyűjtöttük a legmeglepőbb és legveszélyesebb eseteket.
A legújabb, sajtóvisszhangot keltő ügy Budafokon történt: itt csótánytetemet, fülbemászót, de még kavicsot is találtak a gyerekek a menzás ételben. A kerületi szülők aláírásgyűjtéssel követelik, hogy az önkormányzat mondja fel a közétkeztetési cég szerződését.
Az idei tanévben is találtak üvegszilánkot azon az iregszemcsei tálalókonyhán, ahol először 2024-ben történt ilyen eset. Közben ez utóbbival kapcsolatban megszületett a bírósági ítélet: a vádlottak pénzbírságot kaptak, de továbbra is főzhetnek gyerekeknek – annak ellenére, hogy tudták, hogy üvegszilánkos az étel, mégis elküldték azt az iskolákba és óvodákba.
Egy gödöllői menzán fehér hungarocell golyókat találtak – a konyhai dolgozók először nem is tudták beazonosítani, mik úszkálnak a babfőzelék felszínén. Amikor felhívták a gyártót, az elmondta nekik:
újrahasznosított, szennyezett bigbag zsákban kapták a sót, és hát került bele némi polisztirol.
Emlékezetes 2025 novemberéből az az eset is, amikor angyalföldi óvodákban hányós-hasmenéses járvány ütött ki.
A laboratóriumi vizsgálatokból kiderült, norovírus okozta a betegséget, a terjedéséhez konyhai és személyi higiéniai hiányosságok, illetve a főzőkonyha szennyezettsége is hozzájárulhatott. Majdnem 600 embert érintett a vírus, többségében óvodai gyerekeket, de intézményi dolgozók is megbetegedtek.
Budafokon nem csak rovartetem és kavics landolt idén az ételben: zöldülő, penészes kenyeret, tészta nélküli grízes tésztát, és lejárt felvágottakat is találtak már a kerületi óvodások a menzán. A helyi önkormányzat és a közétkeztetési szolgáltató cég, a Pannon Menza Kft. lezárta az ügyet annyival, hogy bármikor bárki jelentkezhet kóstolásra.
A szülők aláírásgyűjtést indítottak, panaszaikra már reagált az önkormányzat is.
Nyitókép: Shutterstock
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.