Szomorú üzenet terjed a Facebookon, ezt kérik a tanároktól

14

Ne kérjék azt a gyerekektől, hogy a nyarukról meséljenek vagy írjanak, mert sok diáknak az a legjobb a nyárban, hogy vége - ez olvasható abban a Facebook-posztban, amelyet több százan osztottak meg az elmúlt órákban.

Forrás: Túry Gergely

"Kedves Tanárok! Amikor a következő napokban felbukkannak azok az édes arcocskák az osztálytermekben, és önök feltennék azt a megszokott kérdést, hogy „mivel töltötted ezt a nyarat?”, akkor kérem, legyenek tekintettel arra a gyermekre is, akiknek a családja nem tudta megengedni magának, hogy elutazzon nyaralni, arra, akinek egész nyáron vigyáznia kellett a kisebb testvérre, mert a felnőttek aludtak egész nap, arra, aki éjjel kettőkor a takaró alá bújva próbált megmenekülni a kiabálások és káromkodások elől, arra, aki alig várta az ebédidőt, mert egész nyáron ugyanazt a szendvicset ette, vagy még azt sem, és a nyarat azzal töltötte, hogy ennivaló után kutatott, arra, aki még mindig a tavalyi ruháit viseli, mert a családja nem tudja megengedni magának, hogy újakat vásároljon. Vannak gyermekek, akik rettegnek az első iskolai naptól, mert nincsenek jó válaszaik arra, hogy mivel töltötték a nyarat – a valóság az, hogy próbálták túlélni" - olvasható a (többek között) a Tündérkéz Jótékonysági Egyesület Facebook-oldalán megosztott posztban.

hirdetés
hirdetés

A poszt írója azt javasolja, a pedagógusok tegyenek fel inkább más kérdést. "Talán az működhet, hogy „Mit várok ettől az iskolai évtől?” De kérem, ne kényszerítsék, hogy a nyarukról meséljenek vagy írjanak. Sajnos sok gyermeknek az a legjobb a nyárban, hogy vége" - írja.

Ilyen lesz a 2018/2019-es tanév: itt van az összes fontos dátum

Mikor kezdődik a 2018/2019-es tanév? Mikor lesznek az iskolai szünetek, a fontos felmérések, az őszi és a tavaszi érettségi? Mutatjuk a legfontosabb dátumokat, ezek alapján lehet tervezni. A tanév 2018. szeptember 3-án, hétfőn kezdődik, az utolsó tanítási nap pedig 2019.

hirdetés

Hozzászólások (14) , melyek közül a legfrissebbek:

A nyári élmények közt nem csak külföldi nyaralások és hatalmas étkezések meg csodás ajándékok lehetnek ... élmény lehet a rég nem látott barát, egy szüli/névnapi összejövetel barátokkal vagy családdal, csillaghullás, kiscica/kutya születés,vidám séta, napfelkelte/lemente, stb. - élményeket szívből szerzünk elsősorban, nem feltétlenül kell hozzá sok pénz sem! Viszont kis örömök is válhatnak hatalmas emlékképekké, - csak a befogadótól függ! <3

Jó napot, Josef Lewis vagyok. Egy elismert, törvényes és akkreditált hitelező. Nagyon gyorsan és egyszerűen nyújtunk kölcsönöket, személyi kölcsönöket, autóhiteleket, otthoni hiteleket, diákhiteleket, üzleti kölcsönöket, feltalálói kölcsönöket, adósságkonszolidációt. stb.

Kapjon engedélyt egy üzleti vagy egyéni hitelre ma, és szerezzen pénzeszközöket ugyanazon a alkalmazási héten. Ezek a személyes kölcsönök jóvá lehet hagyni, függetlenül a hitelezéstől, és sok boldog ügyfelünk van, aki támogatja ezt a követelést. De nemcsak megkapja a szükséges kölcsönöket; akkor a legolcsóbb lesz. Ez a mi ígéretünk: Garantáljuk a legalacsonyabb kamatlábat minden olyan kölcsön esetében, amely ingyenes fedezetet nyújt.

Törekszünk arra, hogy pozitív tartós benyomást hagyjunk ügyfeleim elvárásainak túllépése során. Célunk, hogy méltósággal és tisztelettel kezeljük, miközben a legmagasabb minőségi szolgáltatást időben biztosítjuk. Nincs szükség társadalombiztosításra, és nem szükséges hitelesítési ellenőrzés, 100% -os garancia. Kérjük, azonnal válaszoljon az alábbi részletek alapján, ha érdekel a kölcsön, és mentes a csalásoktól.

E-mail: [email protected]
Call / WhatsApp: +16626183756
Webhely: https://progresivefunding.wordpress.com

nekem jól telt a nyaram ...olvasgattam..nézegettem Lőrinc és endru történéseit...és örültem , hogy nekik jól megy....
jaaa...én meg dolgoztam 72 évesen , hogy ne unatkozzak..:(((

Az én gyerekkoromban akkora volt a szegénység, hogy a családban nem is jutott mindenkinek nyár. Csak vetettünk sokáig, és mielőtt fújtunk volna egyet, rögtön mehettünk aratni.

Miért is ne kérdezhetné meg egy tanár, hogy hogyan telt a nyár? Erre úgyis az a gyerek, fog válaszolni, akinek történt valami olyan a szünetben, amit közölni szeretne a többiekkel. És valóban nem biztos, hogy egy gyereknek az a legnagyobb élmény, hogy külföldi utakon járt. Lehet, hogy találkozott a barátaival, megnézte a teliholdat, megszámolta a hulló csillagokat. A tanárok pontosan tudják, hogy ezt- mint minden más gyerekekkel folytatott beszélgetést -irányítani kell. Aki szerint ezt nem kell megkérdezni, az nem látott még egy c osztálynyi csillogó szemű gyereket, akik égnek a vágytól, hogy mesélhessenek.

Szerintem ez nem olyan szuper ötlet, mint elsőre talán látszik... Ezzel csak 1. szőnyeg alá seprik a problémát, 2. olyan érzést keltenek, mintha azok, akiknek nem futja nyaralásra, értéktelenebbek lennének, szégyellnivaló lenne a szegénységük, 3. mint feljebb olvasható, akár hazugságra sarkallhatja a gyerekeket, ha ezt az érzést keltik bennük.
A nyaralás abban az értelemben, hogy utazunk valahova, nem kötelező érvényű. Mi sem utaztunk soha kiskoromban, és a gyerekeimnek sem nagyon volt épületes élménye külföldi nyaralásról sokáig, sőt, még a Balatonnál sem voltunk üdülni.
Viszont elmesélheti minden gyerek, hogy hogyan töltötte a nyarat: játszott a szomszéd gyerekekkel, testvérekkel, segített a szüleinek, olvasott, tévézett, bármi. Így aztán alkalom van arra, hogy megdicsérje a tanár esetleg, és rámutasson, hogy a nyári szünet nem attól lesz jó, ha mindenképpen külföldre utazik a család, hanem attól, hogy kellemesen, hasznosan töltsék el az időt a gyerekek. Akár például is állíthatja, hogy lám, milyen ügyes volt, milyen szépen megoldotta a szabadidő kellemes eltöltését... A "nyaralás" úgyis csak egy-két hét, a többi idő eltöltése a fontosabb. És élménye lehet annak is, aki otthon volt.
Szóval, szerintem ez nem biztos, hogy hasznos dolog. Inkább úgy kell igazítani, hogy nyugodtan, szívesen elmeséljék akár azt is, ha egész nyáron kapáltak, és ettől ne rosszul érezzék magukat, hanem legyenek rá büszkék. Szerintem ezzel sokkal többet érnének el, mint az áltapintatosan elhagyott kérdéssel... Ezekről nagyon jól el lehet beszélgetni akár osztályfőnöki órán, és elmagyarázni, hogy nem az anyagi dolgok a legfontosabbak...

Szomorú valóságról szól ez a kezdeményezés, és sajnos van több ilyen, nagyon visszafogottan is tapintatlan tanár! Annak idején sokat szomorkodtam én is, az iskolai Anyák napi rendezvényei miatt, mert nekem, már nem élt Anyukám… Most kislányom érez valami hasonlót, amikor a Nagymamája felől érdeklődnek a suliban Anyák napja előtt! Érzés annyi van a kedves tanárokban, mint egy betonlépcsőben!
Mit várhat el az ember azoktól, akik „kizavarják” a gyerekeket az udvarra, a legnagyobb UV sugárzás ellenére!? 10 óra és két óra között! Mit várhatunk el azoktól, (kormányzat) akik előírják a kötelező heti 5 testnevelés órát, de sem öltöző, sem zuhanyozás lehetőség NINCS az iskolában!? Torna után, izzadt testükre kénytelenek felvenni az utcai ruhát, zoknit… Az én fogalmaim szerint nem is ember, aki ilyet tesz!

Igazán tanulságos lenne megismertetni a gyermekekkel, hogy akik élvezhették a nyarat, azoknak a szüleik nappal dolgoznak és éjszaka pedig pihennek.A lumpenek, akik arra is képesek, hogy rátámadjanak a nappal dolgozó szakemberekre, azoktól a gyermeket el kell venni, mert erre találták ki a gyermekvédelem intézményeit. E logika alapján nem lehetne beszélni az egészséges életmódról, mert akik pusztítják a szervezetüket és a gyermek számukra nem más, mit bevételi forrás,azokról lehessen már szót ejteni és leírni, ha már az adófizetők pénzét terheli meg ez a felelőtlen népség.

dejo4750

Pénteken hallgattuk a rádióban amikor megemlítette Bochkor Gábor ezt, támogattuk a véleményét.
Én magam is régen voltam kisiskolás, aztán nyolc évig tanítottam általános iskolában egy kis bodrogközi faluban, Györgytarlón 1975-ig. Itt ha megkérdeztük volna erről a gyerekeket gyerekeket olyan választ kaptunk volna, a gyümölcsösben , a kukoricásban voltam.
Jellemző. amikor 1972-ben elutaztunk tanulmányi kirándulásra Budapestre kiderült hogy az akkor 14 éves fiúk és lányok közül összesen négyen látták már Budapestet. Ez akkor volt. Ma az ehhez hasonló településeken, de máshol sem jó dolog ilyen kérdést feltenni gyerekeknek.
Kérem a kedves kollégáimat ne firtassanak olyan dolgokat, ami kellemetlen érzést válthat ki a gyerekből.

Egyet értek, nekem is kínos volt a kérdés, hiszen tanyai gyerekként nekem a munka jutott, az unokám el sem hinné milyen szegénységben volt részünk. Sajnos ma még nagyobb a különbség az egyes rétegek között!

Én úgy gondolom nem volt kényszer nyári élményekről írni soha. Még azokkal is történhetett érdekes dolog akik nem nyaraltak,akik dolgoztak, akik nem harmonikus családban élnek.Élményt szoktak kérni és nem anyagi javakat. Hány mű született a nyomorból? Én tanárként legalább öt éve nem voltam nyaralni és még a lakásfelújítást sem engedhetem meg magamnak. Mégis történt érdekes esemény, jó film, amit el lehet mesélni. Amúgy meg nem árt ha a gazdagabb osztálytárs tudja, hogy élnek emberek másképpen is, mint ők.

pistapapa

Kérdezzék azt,hogy ki éhes és szomjas.Etessék és itassák meg!Orbánisztánban ez a legfontosabb kérdés.

Tökéletesen igaza van annak, aki kitalálta ezt a felhívást. Én már rég voltam kisiskolás, a 70-es, 80-as években. De mi is elég szegények voltunk. Nyaralni sohasem mentünk, csak álmodoztam földkörüli utakról, Balatonról - amit 20 éves koromig nem is láttam.... Jól tudtam fogalmazni és rajzolni is. Ezen képességeimet szerintem, annak köszönhettem, hogy nem voltak élményeim és így ki kellett találnom élményeket, ki kellett fejlesztenem a fantáziámat, a fogalmazási készségeimet és a rajztudásomat. Ez pozitív hatása volt a szegénységnek. De ugyanakkor hatalmas problémával álltam szemben, amikor a tanár azt kérte, hogy írjunk fogalmazást a Karácsonyról és azokról a tárgyakról, amiket ajándékba kaptunk. Én sokáig azt sem tudtam, hogy létezik szokás, amit karácsonyi ajándékozásnak hívnak. Nálunk nem volt divat. Volt szép fánk, nagyon örültünk neki, amikor díszítettük, együtt volt a család, meleg szeretetben... Szeretni tudok, talán sokkal jobban mint más, de kínos volt a nyaralásról és az ajándékokról mesélni....

Ki akar mesélni a nyaráról?

Új hozzászólás



hirdetés

Felsőoktatás hirdetés

Nyelvoktatás hirdetés

Felnőttképzés hirdetés

HVG Állásbörze hirdetés

hirdetés
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X