Fizetésemelést kap a kezdő pedagógusok egy része, itt vannak a részletek

Még a választás előtt több pénzt ad saját költségvetése terhére a Klebelsberg Központ (KK) a főiskolai végzettségű kezdő pedagógusoknak - írja a Magyar Nemzet.

Forrás: Túry Gergely

A Magyar Nemzet azt írja, a választás előtti béremelés már csak azért sem meglepő, mert a kormány egy korábbi belső mérése szerint is egyre többen vannak, akik szerint szükség lenne a pedagógusi fizetések további rendezésére.

hirdetés
hirdetés

Az oktatásirányítást ért egyik legnagyobb kritika, hogy az idei év januárjától megközelítőleg ugyanazt a bruttó 180 ezer forint körüli összeget keresi az, akinek középfokú iskolai végzettsége van – tehát az idén is megemelt garantált bérminimum vonatkozik rá –, mint a főiskolai végzettségű kezdő pedagógus. Ezt orvosolja a KK azzal, hogy ez a típusú gyakornoki illetmény – a kezdő tanárok gyakornoki besorolásba kerülnek – bruttó 200 ezer forintra nő január elsejével visszamenőleg. A fizetésemelés a szakképzésben dolgozó tanárokra nem vonatkozik.

Újdonság az is, hogy a pedagógusok túlóradíját egységesen bruttó 3045 forintban állapítják meg.

Megkapják elmaradt béremelésüket a pedagógusok, a minisztérium már intézkedett

Az automatikus átsorolásból kimaradt idősebb pedagógusok elmaradt bérét a munkáltatók fizetik majd ki, az illetménykülönbözet rendezéséről már intézkedett a minisztérium - közölte Rétvári Bence. "Az Alkotmánybíróság határozata alapján az érintett pedagógusok és a pedagógus szakképzettséggel rendelkező, nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben alkalmazottakat megillető illetménykülönbözet rendezéséről már intézkedett a minisztérium, a kifizetést a munkáltatók végzik majd.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X