Ez a cikk több mint egy éve frissült utoljára, ezért lehetséges, hogy a tartalma már elavult. Használd a cikk alján lévő kulcsszavakat vagy a keresőt a frissebb anyagok eléréséhez.

Decemberig kiderül, jön-e kilenc évfolyamos általános iskola?

"A kilenc évfolyamos iskola bevezetését egy nagyon komoly előzetes felmérésnek kellene megelőznie" - mondta a Népszavának Csépe Valéria, az új alaptanterv kidolgozásáért felelős miniszteri biztos.

Forrás: Fülöp Máté

"Ez év végén a fejlesztő munkának lesz egy sarokpontja, s az erre épülő további fejlesztő munkánál már jó lenne tudnunk, hogy nyolc vagy kilenc évfolyamos képzés lesz-e. Ugyanakkor szakmai meggyőződésem, hogy túl sok tényezőn nem szabadna egyszerre változtatni. A kilenc évfolyamos iskola bevezetését egy nagyon komoly előzetes felmérésnek kellene megelőznie" - mondta a Népszavának Csépe Valéria, hozzátéve: látni kellene, hogy az intézmények be tudnak-e fogadni ennyi osztályt, van-e elég pedagógus, megfelelő feltételrendszer, s mindez ütközne-e a magyar oktatás hagyományaival.

hirdetés
hirdetés

Az új Nemzeti alaptanterv (NAT) kidolgozásáért felelős miniszteri biztos arra a kérdésre, van-e már valami, ami biztosan benne lesz az új NAT-ban, azt válaszolta, még semmi nincs véglegesen eldöntve. Hozzátette: az új NAT-on dolgozók névsora sem titkos, "még a projekt bevezető szakaszában tartunk (...) most szeptemberben indult a projekt, semmi sem titkos, csak a munka adott szakaszában még nem nyilvános. Ez két különböző dolog".

A jelenlegi, 2012-ben bevezetett NAT-ról azt mondta, nem korszerű. "A jelenlegi NAT és a ráépülő kerettantervek túlzsúfoltak, siettetett tanítást-tanulást követelnek. Ismerethalmazok, adatok, tények sokasága szerepel benne, amit a gyerekektől elvárunk. Ez nem jó. Életkorilag sincsenek jól elhelyezve benne bizonyos dolgok. Vajon egy tízéves gyerek megismerő rendszere jól bírja, hogy míg történelem órákon az ókorról tanul, az irodalomban már a XX. századnál jár? A NAT nem tananyag, nem kellene, hogy előírja, kell-e Jókait olvasni a gyerekeknek vagy nem. De ha elő is írja, a tantervi keretben meg kell adni, hogy milyen életkorban, milyen előzetes ismeretek birtokában lehet a gyerekek elé tenni ezt a szöveget, hogy be is tudják fogadni".

Megszólalt a minisztérium: nem titokban készül a NAT, és nem csúszik a bevezetés?

A szakmai eljárások és egyeztetések szerint, a „szakmai nyilvánosság teljes, ütemezett bevonásával" történik az új Nemzeti alaptanterv kidolgozása - így reagált az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) azokra a hírekre, melyek szerint a nyilvánosság kizárásával, szinte teljes titokban zajlik a NAT készítése.

hirdetés

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés
hirdetés
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X