Ide menekülnek a Kliktől az elkeseredett intézmények: egy út van előttük

Egyre több intézmény kerül egyházi fenntartásba a Klik gondjai miatt. Az elmúlt években rohamosan nőtt az egyházi iskolák száma, ám ha ez a trend folytatódik, akkor a központosítás teljesen értelmetlenné válik: a jó tanulók mehetnek az egyházi iskolákba, a leszakadók meg maradnak az államiban.

Forrás: Shutterstock

Gyöngyöstarjánban kikapcsolták hétvégén a gázt a helyi általános iskolában, mert a Klik nem fizette a számlát. A központ később azt a magyarázatot adta, hogy a szolgáltató nem jelezte előre a tartozást. Ez már akkor is furcsa magyarázatnak tűnt, hiszen a Klik sem tagadta, hogy bizony nem fizetett, de később a szolgáltató azt mondta, decemberben igenis szóltak, mi várható.

hirdetés
hirdetés

Nem csoda tehát, hogy a település polgármestere a hvg.hu-nak már arról beszélt, felmerült a szülőkben, az iskolát az egyház fenntartásába kéne adni.

Arról már írtunk, hogy rengeteg iskola próbál szabadulni a Kliktől, ám ez teljesen alig lehetséges. Az önkormányzat visszaveheti a finanszírozást, de akkor sem szólhat bele az intézmény ügyeibe, legfeljebb nyugodt lehet afelől, hogy tényleg az iskola kapja meg a pénzt, amit amúgy a Kliknek fizetnének be.

Kapcsolódó cikkek

Porciózzák a krétát a pécsi iskolában

Nem is a tiltakozás miatt mondott le Czunyiné

A Klik adóssága miatt lehet bajban a tehetséggondozó

Egyetlen út a teljes szakításra az egyházi fenntartás. Az egyházi iskolák bőkezű támogatást kapnak, így jellemzően magasabb szintű oktatást tudnak biztosítani, mint az államiak. Ráadásul a központosításból adódó problémák – krétahiány, törött ablak javítása hetekig vagy épp a kiegyenlítetlen számlák – sem jelentkeznek. Sőt, a szabad tankönyvválasztás miatt nem kell használniuk a sokszor rossz minőségű könyveket.

Ennek lehet eredménye, hogy az előző kormányzati ciklus alatt 50 százalékkal növekedett az egyházi fenntartású iskolák száma. A Magyar Katolikus Egyház már nagyjából 500 intézményt tart fent, a Magyarországi Református Egyház pedig 200-250-et. A gyöngyöstarjáni esetből is az következhet, hogy a folyamatnak még nincs vége.

Csakhogy az egyházi intézmények nem kötelesek bárkit felvenni. Így nyugodtan válogathatnak a problémamentes, jó képességű, tehetséges diákok közül. Ez azt jelenti, hogy a kevésbé tehetősek, kevésbé tehetségesek számára maradnak a fogyatkozó számú, súlyos és alapvető gondokkal küzdő klikes iskolák. Ez pedig pont a Klik létrehozásának kormányzati indoklásának mond ellent, ami úgy hangzott, meg kell szüntetni a települések közti különbségeket az oktatás terén. A szegregáció mai okairól itt írtunk.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

hirdetés

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés

Idén érettségizel?

Iratkozz fel ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI HÍRLEVELÜNKRE!

Iratkozz fel e-mail címeddel

vagy

Csatlakozz Facebookkal:

Szeretnék az eduline.hu-tól kereskedelmi célú tájékoztatókat kapni.

Már feliratkoztam »
Bezárás

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X