Este nyolcig tartana a tanítás az általános iskolákban - ez az új trend
Duplájára növelné a délutáni foglalkozások óraszámát a brit kormány, David Cameron miniszterelnök szerint jobb, ha a gyerekeknek nem az utcán töltik a délutánt, hanem az iskolában – írja a Daily Mail.
A kormányfő a londoni Mossbourne Academyt említette példaként, ahol a tanulók este nyolcig bent maradhatnak. David Cameron felszólította az iskolaigazgatókat, ha tehetik, szervezzenek esti ügyeletet is.
A tervek szerint foglalkozásokat is szerveznének a diákoknak, a szakkörökért és klubokért pedig akár pénzt is kérhetnének az iskolák. A szülőknek persze jóval kevesebbet kellene fizetni a programokért, mint a különórákért. Hatnapos iskolahét bevezetését tervezik több amerikai és brit iskolakörzetben – összefoglalónkat itt olvashatod.
-
Minden ötödik európai gyereknek problémája van az írással, olvasással »
-
Íme, a középszintű biológiaérettségi hivatalos megoldása »
Hozzászólások (3)
szövegértés:
foglalkozásról van szó, nem tanóráról, vagyis lehet benne sport, szakkör, korrepetálás, bármi.
És kíváncsi lennék az érvekre, amik azt támasztják alá, hogy jobb, ha a gyereket ehelyett ebéd után kirúgják, aztán az utcán lóg estig.
Az ötlet egyetlen igazi baja, hogy baromi sok pénzbe kerül, mert egy csomó plusz tanár kell hozzá.
Amelyik iskola délelőtt gyenge, az délután is gyenge lesz, ez nyilvánvaló, és ezzel számolni kell, ha mi is erre vetemednénk.
azért jó látni, hogy a konzervatív politikusok mindenütt ilyen sötétek, nem csak nekünk jutott ki a jóból :D
A kaszárnyakapitalizmus nem csak magyarországon fertőz !
De sok gondot okoznak mindenütt azok a "vásott kölkök".