A szegedi és a pécsi egyetemen is marad a jelenlegi rektor

Négy rektor kinevezésére tesz javaslatot Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere - Klinghammer István államtitkár felterjesztése alapján - a köztársasági elnöknek.

  • MTI
A szegedi egyetem főépülete. Marad a jelenlegi rektor
MTI

A szaktárca közleményében azt írta: a miniszter három jelenlegi rektor esetében újabb ciklust javasol. A Szegedi Tudományegyetemen Szabó Gábor, a Pécsi Tudományegyetemen Bódis József, a Kaposvári Egyetemen Szávai Ferenc egyetemi tanár kinevezését indítványozza július 1-jétől.

A Moholy-Nagy László Művészeti Egyetem jelenlegi vezetője, Kopek Gábor már második alkalommal tölti be a rektori pozíciót, így a jogszabályok értelmében megbízatása lejárta után új vezetőt kell a posztra kinevezni. A művészeti egyetem élére Fülöp József egyetemi tanárt javasolja 2014. augusztus 1-jétől a miniszter. Mind a négy egyetemi tanárt a szenátus egyöntetű rangsorának figyelembevételével, támogatásával terjeszti fel a tárcavezető.

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.