A feltétel nélküli fegyverletétel nem megoldás, marad a sztrájk és a blokád az SZFE-n

A Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetése nem fogadja el a kuratórium ajánlatait, azokat ultimátumnak tekintik.

  • Eduline

A mai sajtótájékoztatón elhangzott, hogy mivel az egyetemi autonómia kérdése szerepel a nemzeti felsőoktatási törvényben, így nem képezheti semmilyen alku tárgyát, egyeztetés részét. A hallgatók ezen felül elmondták, visszautasítják a kuratórium tegnapi ajánlatát.

Hozzátették, a miniszterrel tárgyalnak, azonban az általuk illegitimnek tartott és jogszerűtlenül kinevezett vezetéssel nem. Szerintük a sztrájk harmadik napján az egyetemi félév felfüggesztésével fenyegetni abszurd, nem beszélve arról, hogy a tanév érvényességéről csak legitim vezetés dönthetne, ami a diákok szerint nincsen az egyetemen.

A kancellár bérvisszatartással fenyegeti a dolgozókat, arra hivatkozva, hogy a blokád miatt ez nem lehetséges. Mivel a bérszámfejtést szeptember 1-én kiszervezték külső helyszínre - tették hozzá.

Őszi érettségi: hány pontot gyűjthettek a négy fő tárgy írásbeli és szóbeli vizsgáin?

Hány pontot szerezhettek összesen a magyar, a matek, a töri, valamint az idegen nyelvi érettségi írásbeli és szóbeli vizsgarészein? Mennyiben tér el a pontszámítás közép-, illetve emelt szinten? Mutatjuk.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Kapronczai Balázs: Rövid távon biztosan marad a hit- és erkölcstan oktatásának jelenlegi rendszere

Átalakulhat-e a hit- és erkölcstan oktatása? Az elmúlt hetek szakmai vitáira hivatkozva erről kérdezte az oktatási kormányzatot a KDNP-s Máthé Zsuzsa. Kapronczai Balázs államtitkár válaszában egyértelművé tette: a kormány rövid távon nem tervezi átalakítani a jelenlegi rendszert, hosszú távon pedig társadalmi egyeztetés tárgya lehet.

„Mi nem az íróasztal mellől hoztuk ezeket a döntéseket” – megszavazta a parlament az iskolakezdési támogatást

Elfogadta az Országgyűlés az iskolakezdési támogatásról szóló törvényjavaslatot, amit parlamenti vita előzött meg. Az ellenzék nehezményezte, hogy nincsenek jól meghatározva a jogosultsági feltételek és számos rászoruló család kimarad a támogatásból. A kormánypárt képviselői hangsúlyozták, hogy a támogatás szabályait szakmai egyeztetések alapján dolgozták ki, a rendszer nem tökéletes, de lehet rajta fejleszteni.