"Aztán elérkezett az első vizsgaidőszak, az volt az első késdöfés"

Miért érdemes Szegeden tanulni? Hol lehet jókat ebédelni, lazítani, szórakozni? Barna Ferenccel, a Szegedi Tudományegyetem harmadéves gyógyszerészhallgatójával beszélgettünk.

Milyen volt az első éved?

Amikor elsősként idekerültem, voltak félelmeim, de a segítőkész felsőbbéveseknek köszönhetően elszállt minden aggodalmam a beiratkozást, tanulást és ismerkedést illetően. Minden fontos információt és jó tanácsot megkaptunk ahhoz, hogy elkezdhessük a szemesztert. Kezdetben szokatlan volt, hogy néha este is voltak előadásaink, és olykor hosszú órákon át tartó laborgyakorlataink is. Persze hamar megszokta ezt az ember. Aztán elérkezett az első vizsgaidőszak, az volt az első késdöfés: valóban le kellett ülni és csak tanulni napokon át. Akkoriban még sokszor teljesíthetetlennek tűnt pár tantárgy, azonban így, harmadéves fejjel már belátom, hogy az első év még csak hangolódás volt az egyetemi rutinra.

hirdetés
hirdetés
Barna Ferenc
Barna Ferenc

Milyen elvárásokkal érkeztél az egyetemre? Mi az, amin változtatni lehetne, kellene?

Nekem egyetlen elvárásom az egyetemmel szemben az volt, hogy ne csak az átlaghallgató életét éljem, úgy értem, ne csak a tanulásról szóljanak az egyetemi évek. Mindenképpen szerettem volna valami közösségépítőt tenni, illetve bekapcsolódni a graduális képzésen túlmutató szakmai területekbe is. Szerencsére sikerült is teljesítenem ezeket az elvárásokat. Aktívan bekapcsolódtam a hallgatói életbe; jelenleg a kari hallgatói önkormányzatunk irodavezetője vagyok, a Magyar Gyógyszerészhallgatók Egyesületében helyi marketingkoordinátorként képviselem Szegedet, emellett dolgozom az egyetemi hallgatói önkormányzatnál is. Nemrég a Semi koli (Semmelweis Ignác Kollégium) diákbizottsági elnökének is megválasztottak.

A szakmai területek felfedezése is magammal szemben felállított követelmény volt, így csatlakoztam az SZTE GYTK Kabay János Szakollégiumhoz, kutatómunkába kezdtem a korábban már említett intézetnél. Az idei tanévre demonstrátori megbízást is kaptam az intézetnél. Hogy min kellene változtatni? Jó lenne, ha egy hét 9 napból állna, és minden nap 35 órás lenne. Viccet félretéve, szerintem nincs szükség változtatásra, aki Szegedet választja, biztosan nem bánja meg a döntését.

Campusportré
Új cikksorozatunkban utánajárunk, hol lazítanak, buliznak, pihennek, kirándulnak a különböző egyetemek és főiskolák hallgatói. Mit szeretnek az alma materben, és min változtatnának? Hol szoktak ebédelni, sportolni, barátokkal találkozni? Hetente egyszer mikrofonvégre kapunk egy-egy hallgatót.

Igénybe veszed az egyetemi sportolási lehetőségeket?

Sajnos nincs időm rendszeresen sportolni, viszont a diplomaszerzéshez szükséges két félév testneveléskurzus elvégzése. A Sportközpont rengeteg lehetőséget biztosít a hallgatóknak, hogy ezt teljesítsék, van lehetőség korábban űzött sportokat „tesi” néven teljesíteni, illetve új sportágakat kipróbálni. Az EHÖK Sport Egyesülete is sok lehetőséget nyújt.

Mi a kedvenc helyed a campuson?

Nálunk nincs konkrét épület, melyet campusnak nevezhetnénk. Szegeden külön vannak kari épületek, ebből kifolyólag csakis haza tudok beszélni. Számomra a Gyógyszertechnológiai és Gyógyszerfelügyeleti Intézet laborjai jelentik a kiszakadást az egyetem okozta stresszből. Az ember ott elméricskél, vizsgál anyagokat, vagy egyszerűen csak konzultál és elbeszélget az ott dolgozókkal.

Hol szoktál ebédelni? Milyen jó helyek vannak az egyetem környékén?

Mivel gyakran járok haza, többnyire házikoszton élek. Azonban a finom házi kaja hamar elfogy, ilyenkor többnyire a „lakhelyemen”, a Semmelweis Ignác Kollégium földszintjén található SZOTE Menzán ebédelek. Vannak a közelben más jó helyek is, mint például a Béke Tanszék étkezdéje, a Gödör vagy a Famous.

Forrás: Facebook

Hova jártok bulizni?

Harmadévesként ugyan már alig fér bele az időbe a buli és a kocsmázás a milliónyi képlet, szintézis és hatásmechanizmus tanulása miatt, azonban – mint a korábbi években rendszeresen – most is sort kerítünk olykor a kikapcsolódásra. Elsősként nem telt el egy hét sem, hogy ne kössünk ki a JATE-ban, egy jó kis zenés-táncos mulatságra. Manapság már szívesebben töltöm az ilyen estéket haverokkal egy kocsában vagy pubban, ahol legurul pár korsó sör, miközben dumálunk egy jót, és kipanaszkodjuk magunkat az egyetemi hajsza miatt. Kedvenc helyünk a Nyugi, Pivo és a Campus, de ha úgy tartja kedvünk, csapunk egy házibulit a koliban.

Az egyetemi bulik kihagyhatatlanok, Szegeden már-már fesztivállá nőtte ki magát az összegyetemi gólyatábor, melyet mindeki csak Welcome Campként ismer. Aztán ott van még az Összegyetemi Gólyabál is, illetve van külön SZOTE-s gólyabálunk is. A legtöbb programunk közösen van az Általános Orvostudományi és Fogorvostudományi Karokkal, az egyik legnagyobb buli, melyet muszáj megemlítenem, az a Medikus Kupa.

Kirándulás, kikapcsolódás? Mit ajánlasz Szegeden?

Számos lehetőség van Szegeden a kikapcsolódásra. Ilyen például a közös egyetemi szervezésű mozizás a Belvárosi Moziban, azokon én is rendszeresen részt veszek. Szokott lenni hallgatók számára alakított színházi előadás is a Szegedi Nemzeti Színházban. Olykor a REÖK-ben tartanak nyílt múzeumlátogatást is, melyeken hallgatók kisebb csoportjai vehetnek részt.

Ha az ember kicsit pihizni akar, akkor az Anna fürdő az egyik legmegfelelőbb hely erre, ha pedig egy kis testmozgásra vágyik, akkor a téli időszakban mindenképpen érdemes meglátogatni a szegedi jégkoripályát, és rész venni Jeges Esteken. Én szinte az összes jégkoris esten részt vettem, és nem bántam meg.

Honnan nyílik a legszebb kilátás a Semmelweis épületére? Megmutatjuk

Miért jó a Semmelweis Egyetemen tanulni? Milyenek a gyakorlati órák, melyik a campus legjobb helye, hol lehet jókat bulizni? És honnan nyílik a legszebb "kilátás" az egyetem épületére? Horváth Ágnessel, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának végzős védőnő hallgatójával beszélgettünk. Milyen volt az első éved?

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X