Ezek az egyetemisták kaphatnak félévente 640 ezer forintos ösztöndíjat

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ ösztöndíjpályázatot hirdetett ápolás mesterképzési szakos hallgatóknak, az első félévben akár 640 ezer forintot is jelentő ösztöndíjra október 25-éig lehet pályázni - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága.

Forrás: MTI / Vajda János

Az ápolás mesterképzési szakos hallgatók Michalicza-ösztöndíjával a felsőfokú végzettségű ápolókat és mentőtiszteket támogatja a mesterfokozat és az okleveles ápoló szakképzettség megszerzésében - írták. Az a cél, hogy elősegítsék ezzel a magasan képzett, hivatástudattal és megfelelő gyakorlati tapasztalattal rendelkező, egyetemi végzettségű ápolók utánpótlásának biztosítását, valamint motiválják őket a hivatásuk szerinti tartós elhelyezkedésre.

hirdetés
hirdetés

Az ösztöndíj mértéke a képzés első félévében 640 ezer forint, a második félévétől kezdve pedig 320 ezer és 640 ezer forint közötti összeg lehet félévente. Az ösztöndíj legfeljebb három féléven keresztül folyósítható.

Annak, aki vállalja, hogy ágazati hiányterületen, közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál létesít jogviszonyt, a megállapított ösztöndíj összegének kétszerese folyósítandó. A pályázatot az erre a célra készült pályázati adatlap elektronikus kitöltésével október 25-éig kell benyújtani.

Megvan, kik kapnak havi 40 ezer forintos ösztöndíjat: itt a névsor

Nyilvánosságra hozták a nemzeti felsőoktatási ösztöndíjasok névsorát a kormányzati oldalon. A nemzeti felsőoktatási ösztöndíjat - vagyis a korábbi köztársasági ösztöndíjat - az oktatásért felelős miniszter adományozza a tanév tíz hónapjára a kiemelkedő tanulmányi teljesítményű hallgatóknak. Az idei ösztöndíjasok teljes névsorát itt találjátok.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X