Ez a cikk több mint egy éve frissült utoljára, ezért lehetséges, hogy a tartalma már elavult. Használd a cikk alján lévő kulcsszavakat vagy a keresőt a frissebb anyagok eléréséhez.

Tényleg műszaki területről érkezhet az új felsőoktatási államtitkár

1

Palkovics László Széchenyi-díjas gépészmérnökre utalt Balog Zoltán erőforrás-miniszter, amikor arról beszélt, hogy az új felsőoktatási államtitkárt egy nemzetközi nagyvállalattól „kölcsönzi” majd a kormány – erősítette meg a korábbi sajtóhíreket az eduline-nak több felsőoktatási intézmény vezetője.

Egy nemzetközi nagyvállalattól érkezik, Orbán Viktor kormányfő személyesen kérte fel az államtitkári posztra – ennyit mondott a leendő felsőoktatási államtitkárról Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter kedden, amikor bemutatta a tárca államtitkárait. Az eduline-nak több intézményvezető azt mondta, ők úgy tudják, valóban Palkovics László, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépjárművek és Járműgyártás Tanszék vezetője lehet az új államtitkár.

A Széchenyi-díjas gépészmérnök 2009-től 2012-ig a Kecskeméti Főiskola stratégiai rektorhelyettese volt, 2013 óta a Műegyetem tanszékvezetője – de nem csak a felsőoktatásban dolgozik, nagyvállalati tapasztalata is van. 1995-ben nevezték ki a német Knorr-Bremse fékrendszereket gyártó cég magyarországi leányvállalatának fejlesztési igazgatójává, 2003-ban európai kutatási és rendszerfejlesztési igazgató lett, de a Mercedesszel is jó kapcsolatot ápol, 2009-ben – a Mercedes-Benz kecskeméti gyárépítési döntése után – választották a Kecskeméti Főiskola stratégiai rektorhelyettesévé.

hirdetés
hirdetés
Forrás: Fazekas István

„Hihetetlen teherbírású, a saját területén nincs nála jobb szakember” – jellemezte Palkovicsot az eduline-nak egy egyetemi oktató, aki korábban együtt dolgozott a Műegyetem tanszékvezetőjével. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy az államtitkárjelölt nem ismeri a felsőoktatás egészét, mindig is műszaki területen mozgott, „nem sok információja van arról, milyen eredményeket tudnak felmutatni a bölcsészeti, a társadalomtudományi, vagy éppen a jogi karok”.

Többen úgy fogalmaztak az eduline-nak, nem csodálkoznak, hogy az új felsőoktatási államtitkár műszaki területről érkezik, a kormányfővel jó kapcsolatot ápoló – és az oktatásban egyre hangsúlyosabb szerepet játszó – Parragh László iparkamara-vezér ugyanis már áprilisban kijelentette, a felsőoktatásban is be kell vezetni a duális képzést azokon a területeken, amelyek a reálgazdaságnak képeznek szakembereket.

„Palkovicsnak ebben bőven van tapasztalata” – mondta az egyik intézményvezető. Palkovics Lászlónak Kecskeméten ugyanis az volt a feladata, hogy létrehozza az új Járműtechnológiai Tanszéket, megszervezze a járműmérnöki képzés elindítását, itt indult az országban elsőként duális típusú képzés.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

(x)

A nyelvvizsga, ahol nem változnak a követelmények

Ősszel több nyelvvizsgarendszer is a hazai és a nemzetközi elvárásokhoz igazította feladatait. Létezik azonban olyan nyelvvizsga…  Tovább »

Hozzászólások (1)

Scherzhafter Teofil

Van szerencsém ismerni Lacit, valóban kimagasló tehetségű és szorgalmas. Jó választás. Sok sikert kívánok neki és a felsőoktatásnak is.

Új hozzászólás



hirdetés

Idén érettségizel?

Iratkozz fel ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI HÍRLEVELÜNKRE!

Iratkozz fel e-mail címeddel

vagy

Csatlakozz Facebookkal:

Szeretnék az eduline.hu-tól kereskedelmi célú tájékoztatókat kapni.

Már feliratkoztam »
Bezárás

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X