A Széll Kálmán-terv oktatással foglalkozó fejezete sokakat meglepett, elsősorban a tankötelezettség felső korhatárának tervezett leszállítása. Ön később úgy nyilatkozott, hogy a 15 éves korig tartó tankötelezettség összecseng az államtitkárság céljaival – de ha így van, miért 17 éves korig tartó tankötelezettség áll a közoktatási törvény hat hete nyilvánosságra hozott vitairatában?

Ha valaki összehasonlítja a készülő közoktatási törvény eredeti és jelenlegi koncepciójának szövegét, azt látja, hogy a szöveg nem csak a tankötelezettség korhatárát illetően változott. Nevéből adódóan a koncepció első verzióját vitairatnak szántuk, és mivel valós konzultációra törekedtünk, ezért az alapelgondolásainkkal megegyező, pontosító, megfontolásra érdemes szakmai javaslatok jelentős részét beépítettük a tervezetbe.

Egyes véleményezők a tankötelezettségi korhatárt a közoktatásban töltött idő tekintetében valós súlyánál lényegesen meghatározóbb tényezőként mutatják be. Csak jelezni szeretném, hogy a 18 éves tankötelezettség felmenő rendszerben történt bevezetésével a 2009/2010-es tanév volt az első olyan év, amikor kötelező volt 18 éves korig iskolába járni, ennek ellenére tudjuk jól, hogy a korábbi években nem hagyták el tömegesen 16 éves korukban a fiatalok az iskolát. A Széll Kálmán Tervben a 15 éves korhatár nincs kőbe vésve, az Oktatásért Felelős Államtitkárság 16 éves kornál húzná meg a határt. Európában e tekintetben meglehetősen nagy a szórás, 14 év és 18 év között, de a legtöbb országban 16 év a tankötelezettség korhatára.

Egyesek szerint a 15 éves korig tartó tankötelezettséghez kifejezetten Orbán Viktor ragaszkodik. Vannak olyan oktatási döntések, amelyekben személyesen a miniszterelnök dönt?

A kormány tevékenységéért a legnagyobb politikai felelősséget a miniszterelnök viseli, így nem meglepő, ha a döntések meghozatalában a kormányfőnek meghatározó szava van. Az oktatás területén számtalan olyan intézkedést készítünk elő, amelyek politikai döntést igényelnek, javaslatainkról a kormány mond ítéletet, mielőtt azok törvénytervezetben testet öltve az Országgyűlés asztalára kerülnek. Orbán Viktor érveket, ellenérveket mérlegelve, a javaslat kidolgozóival konzultálva alakítja ki egy-egy kérdésről véleményét.

Sokak szerint még a kormánypártokon belül is viták alakultak ki az általános iskolák állami kézbe vételéről, a pedagógusok központi bérfinanszírozásáról. Ön melyik megoldást tartaná jobbnak? Egyáltalán: ki kell venni az önkormányzatok kezéből az iskolákat?  Így több pénzébe fog kerülni az államnak a közoktatás.

A pedagógusok központi bérfinanszírozását már évekkel ezelőtt magam is javasoltam. Az elmúlt időszakban számtalan olyan esetnek lehettünk szemtanúi, amikor tanárok nem, vagy csak több hónapos késedelemmel kapták meg fizetésüket. Ez nem fordulhat elő, ha a bérek a központi költségvetésből érkeznek. Az iskolák fenntartási költségeinek 80-85 százalékát a bérek és járulékaik teszik ki, nem szorul különösebb magyarázatra, mekkora tehertől szabadulnak meg az önkormányzatok, ha a bérek finanszírozást az állam magára vállalja. Az elmúlt években az előző kormány óriási összegeket vont ki az oktatásból, mára az állami normatíva a költségek felét sem fedezi. Ez az alulfinanszírozás nemcsak az oktatási, de más területekre is jellemző, a forráshiánnyal küszködő önkormányzatok nehéz helyzetben vannak, jelen körülmények között egyre kevesebben tudják fenntartani az intézményeiket. Oktatásért felelős államtitkárként azt kell, hogy mondjam, mindegy, hogy ki a fenntartó, egy dolog számít, hogy az intézményrendszer a megfelelő színvonalon, biztonságosan működjön. Mindazonáltal annak vagyok híve, hogy az iskolák fenntartása többségében maradjon meg a települési önkormányzatoknál.

Az elmúlt hetekben több önkormányzat is úgy döntött, hogy iskolájának fenntartói jogát átadja valamelyik egyháznak. Nagyobb szerepet adnának az egyházaknak a közoktatásban?

Az önkormányzatok akkor adják át a fenntartói jogot egy másik szereplőnek, ha maguk nem tudják vagy nem akarják tovább működtetni az adott iskolát. Bár az egyházi intézményekben folyó oktatási, nevelői munka színvonalát személy szerint kiválónak tartom, még egyetlen önkormányzatot sem kerestem meg azzal a kéréssel, hogy egyik vagy másik felekezetnek adja át iskoláját. A kérdés ilyen szempontból értelmezhetetlen, hiszen a szerepeket nem a kormány, nem az államtitkárság, hanem a fenntartói jogok tulajdonosa osztja.

A február végén bemutatott közoktatási vitairatban az olvasható, hogy a közoktatás átalakítása, a tervezett lépések végrehajtása jelentős ráfordításokkal hajtható csak végre – van egyáltalán esély arra, hogy ennyi pénzt fordítsanak a közoktatásra?

A közoktatás átalakítása valóban többletforrást igényel. A törvény készülő tervezetében szereplő intézkedések legtöbbjének végrehajtásához azonban nincs szükség azonnali nagy összegű ráfordításra, és a későbbiekben sem kell egyidejűleg százmilliárdokkal növelni az oktatás büdzséjét. A kormány felelősen gondolkodó politikusokból áll, akik tisztában vannak azzal, hogy egy minőségi, versenyképes tudást biztosító oktatási rendszer sok pénzbe kerül, de azt is tudják, hogy az ágazatba befektetett összeg hosszú távon kamatostól megtérül. Ám az a tény, hogy ezzel tisztában vannak, sem eredményezheti azt, hogy figyelmen kívül hagyják az ország gazdasági, költségvetési lehetőségeit.

Első lépésben - mihelyt azt az ország helyzete lehetővé teszi - vissza kell tenni a közoktatás kasszájába azt a több mint 100 milliárd forintot, amelyet a korábbi nyolc év alatt a nemzet jövőjével nemigen törődő szocialista kormány kivont az ágazatból. A további ütemezés a gazdasági fellendülés mértékén múlik.

Térjünk vissza kicsit a Széll Kálmán-tervre: az oktatással foglalkozó fejezetben az olvasható, hogy csökkenteni kell az államilag támogatott hallgatói létszámot az állami intézményekben”. Az MSZP szerint a következő években az ágazatból kivont 38 milliárd miatt akár 140 ezerre is csökkenhet az államilag finanszírozott hallgatói helyek száma. Ön milyen keretszámcsökkentést lát reálisnak?

Amikor az MSZP politikusai efféléket mondanak, pontosan tudják, hogy oktalanul és igaztalanul ijesztgetik a továbbtanulás előtt álló fiatalokat. Szomorú tény, hogy Magyarországon évről évre kevesebb gyermek születik, így a hallgatói létszámot nem kell csökkenteni, sajnos csökken magától is. A keretszámok változása ezt a fogyást követi.

Magyarország - csatlakozva az Európai Unió 2020 stratégiájához - azt vállalta, hogy 2020-ban a 30-34 éves korosztály 33,4 százaléka rendelkezni fog felsőfokú végzettséggel. Nem nehéz kiszámolni, hogy aki 2020-ban 30 éves lesz, az ma 21, aki pedig 34 éves lesz, az most 25 éves. A számokból talán mindenki számára nyilvánvaló, hogy a vállalás teljesítéséhez vezető folyamatba a jelenlegi kormánynak csekély beavatkozási lehetősége van.

A tervben szó van a költségtérítéses képzések „kivezetéséről” is, pedig a felsőoktatási alapelvek és problématérkép február eleji szövege még azt tartalmazza, hogy ezek a szakok bárki számára elérhetőek. Mi lesz a költségtérítéses képzésekkel?

Fontos tisztázni, hogy a költségtérítéses rendszer nem azonos az önköltséges rendszerrel. Az önköltséges képzés az oktatás valamennyi kiadását fedezi, a költségtérítéses képzés esetében azonban a hallgatók által befizetett összeg sok esetben csak töredéke a képzés tényleges költségeinek.

Álláspontunk szerint a költségtérítéses képzést nem megszüntetni kell, hanem újra kell gondolni a feltételeit.  A jelenlegi rendszerben ugyanis elképesztő mennyiségű közpénz folyik el a költségtérítéses képzések finanszírozására úgy, hogy a képzési szerkezetbe az államnak nincs beleszólása. A jövőben mindenképpen el akarjuk kerülni azt, hogy - fenntartva az elmúlt évtizedekben kialakult torz szerkezetet - a költségtérítéses képzés továbbra is felülírja a gazdaság, a munkaerőpiac igényeit. A tervek szerint a költségtérítéses képzésben a szak indítását az államilag finanszírozott képzéshez hasonlóan szabályozni fogjuk. A hiányszakmákban ösztöndíjakkal, alacsony képzési költségekkel ösztönözzük majd a hallgatói létszám növekedését, a divatos szakmák területén pedig az önköltséges képzés felé lépünk, és korlátozzuk a felvehető hallgatók számát.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke a felsőoktatás alapelveinek elfogadásakor úgy nyilatkozott, ígéretet kaptak arra, hogy a törvényt kidolgozó bizottságok munkájában ők is részt vehetnek. Bevonták őket a munkába? A nagy vitát kavaró kérdésekben – például a vizsgalehetőségek számában – született döntés?

Ígéretünk a további konzultációra vonatkozott, nem a kodifikációs munkára. A vizsgalehetőségek számát mindenképpen szabályozni akarjuk, az elmúlt évek adatai ugyanis azt bizonyítják, hogy van olyan intézmény, ahol a hallgatók negyven százaléka három alkalomnál többször fut neki egy vizsgának. Ez nemcsak a felkészültségről fest riasztó képet, de egyfajta hozzáállást is megjelenít. A felsőoktatásban nem a lógást, a kötelességek semmibevételét finanszírozza az adófizetők pénzéből az állam. A ma hallgatóiból a holnap orvosai, tanárai, mérnökei lesznek, ezért nem egy olyan jövőt képzelünk el magunknak, amelyben a nemzet elitjének számító értelmiséget az ötször-hatszor utóvizsgázók adják.

Szabó Fruzsina
eduline