Jól vannak, Japánban maradnak a Debreceni Egyetem hallgatói

Nem szakítja meg tanulmányait a Debreceni Egyetem (DE) három Japánban tanuló cserediákja, akik az intézménynek jelezték: jól vannak és minden segítséget megkapnak a helyi hatóságoktól és az egyetemektől.

  • Eduline

Jelenleg kétoldalú cserekapcsolat keretében a Debreceni Egyetem egy hallgatója a Chiba Egyetemen, további kettő pedig a Hirosaki egyetemen folytat tanulmányokat.

A Hirosaki egyetem már a katasztrófa napján tájékoztatta a debreceni intézményt arról, hogy a földrengés epicentrumától 300-400 kilométerre lévő városban is érezték a földmozgást. Kár nem keletkezett, senki nem sérült meg, az átmeneti áramszünet után pedig már helyreállt a megszokott élet.

A két hallgató a Debreceni Egyetemet levélben tájékoztatta, amelyben közölték, hogy mindenképp maradnak Japánban. "Az egyetemen minden aktuális információhoz hozzájutunk, ezen felül pedig a híreket is figyelemmel kísérjük. A tokiói magyar nagykövetségnek már jeleztük, hogy jól vagyunk" - fogalmaztak, kiemelve, hogy az egyetemi személyzet és a hatóságok is mindenben segítségükre vannak. Hozzátették: az utórengéseket már nem érzik, és a kedvező széljárás miatt sugárzásnak sincsenek kitéve.

A Chiba egyetemen tanuló hallgató szintén jelezte: bár nyugtalanítja a helyzet, egyelőre nem tér haza. A három tanuló a tervek szerint augusztus végéig marad a szigetországban.

MTI 

 

Hozzászólások

Fóti Péter: A gyerekeket az értékelésbe is be lehet vonni

Az iskoláról szóló vitákban gyakran előkerül a kérdés: mi legyen az értékeléssel? Sokan hajlamosak a visszajelzést vagy a kritikát önmagában elutasítani, mintha az a gyereki autonómia megsértése lenne. Pedig az értékelés maga nem az ördögtől való – az emberi kapcsolatok és a társas létezés teljesen természetes része. A kérdés nem az, hogy értékeljünk-e, hanem az, hogy hogyan, miért és milyen viszonyrendszerben tesszük ezt. Vélemény.

@eduline.hu

👊 Szeptember 30-án tartották a Civil Ellenállás Napját a Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt. A Tanítanék Mozgalom alapítóival, Törley Katalinnal és Pilz Olivérrel a pedagógusok feketelistázásáról beszélgettünk. 🎤 #magyartiktok #eduline #fyi #tanitanek #oktatas

♬ eredeti hang - eduline.hu