Fóti Péter

Az iskola mindent mérni akar – csak éppen a tanulás lényegét nem tudja

Bár az iskola mint intézmény már nagyon régóta velünk van, meglepően meglehetősen rövid múltra tekint vissza az a törekvés, hogy mélyebben megértsük és vizsgáljuk: tulajdonképpen mit is tesz az iskola a gyerekekkel. Az évszázadok során számtalan nevelési elmélet és a legkülönbözőbb iskolatípusok jöttek létre, a tanulás alapvető természetéről alkotott képünk mégis gyakran tévutakra tévedt. Vélemény.


„Olyan emberekre van szükség, akik egy kicsit másképp ketyegnek tanárként”

Az a kérdés, hogy milyen tanárokra van szükség az iskolákban, első látásra egyszerűnek tűnik. A legtöbben azt válaszolnák: jól képzett, elkötelezett, a tantárgyukat szerető pedagógusokra. Mindez természetesen igaz. Mégis, ha végignézünk azokon az iskolákon, amelyek hosszabb időn keresztül képesek voltak valódi változást létrehozni, azt látjuk, hogy valami más is közös bennük. Vélemény.


Nem a gyerekekkel van a baj, hanem az iskola működésével

Az inklúzió nem csupán a hátrányos helyzetű vagy sajátos nevelési igényű gyerekek befogadásáról szól, hanem arról is, hogy az iskola képes-e alkalmazkodni a különböző tanulási utakhoz. A szülők közötti egyre élesebb konfliktusok valójában ugyanannak a merev iskolarendszernek a következményei, amely egyszerre termel sikeres, kudarcot valló és „kilógó” diákokat. Vélemény.


„Nem a betűkkel kellene kezdeni az olvasást” – Fóti Péter szerint a gyerekek nem úgy tanulnak, ahogy az iskola tanítja őket

Fóti Péter oktatáskutató az alsó tagozatos oktatás egyik alapvető hibájának látja, hogy a tanulást a betűk, a szótagok és a számjegyek megtanításával kezdi, miközben a gyerekek természetes módon először mindig az összefüggéseket és a jelentést értik meg. Szerinte az olvasás, az írás és a matematika tanításában az összefüggések megértésének kellene megelőznie a részek elemzését, ami az alsós pedagógia gyökeres átalakítását is szükségessé teszi. Vélemény.