Ne csak akkor vegyük észre a vizsgaidőszakban kiirthatatlanul jelen lévő komikumot, amikor éppen a szorgalmi hónapok idilli állapotában lebegünk, hanem most, a dolgok sűrűjében is. Az év legnehezebb heteinek borús hangulatát enyhítendő egy kicsit elmélázunk rajta, ki milyen stílusban vizsgázik, és nem is titkoljuk, hogy kifejezetten rötyörészni szeretnénk. Ugyanakkor jelezzük: az alábbiakban szereplő figurák egyáltalán nem a képzelet szülöttei, és valós személyekkel mutatkozó hasonlóságuk nem a véletlen műve.

Az okos-szorgos

Elég fura szerzet: órára jár, jegyzetel, kérdez, beszélget. Otthon pedig tanul. Ennek megfelelően a vizsgákon enyhén feszült, de soha nem esik pánikba. Akár eminensnek is csúfolhatnánk, de nem az, csak egyszerűen tudja, mit akar. És emiatt nagyon megéri a közelében lenni, mert egyrészt lehet tőle kérdezni, mielőtt elkezdődik a megmérettetés, másrészt minimum erőt és nyugalmat sugároz, de jobb esetben helyes válaszokat is, kiváltképpen, ha írásbeli vizsgáról van szó. A végén a jelest szintén kevés érzelemmel fogadja, épp csak egy kicsit följebb görbül a szája. Ez persze nem is csoda, hiszen a jót is meg lehet szokni.

A spíler

A vizsga előtti percekben a múlt heti síelésről vagy a tervezett nyaralásáról beszél, szóval bármiről, csak nem a tárgyról. Szóbeliken ugyanezt folytatja akkor is, amikor már a tanárral szemben ül, és két perc múlva könnyes szemmel lapogatják egymás hátát, sőt kis híján össze is tegeződnek, úgyhogy a végén úgy kap jelest, hogy a tételről egy szó sem esett. Írásbelin pedig simán kicsapja az asztalra a könyvet, hangosan megkérdezi a választ a mellette ülőtől, vagy kimegy a vécére, és telefonon leinfózza a beépített emberét – ha meg esetleg lebukik, hát természetesen kidumálja magát. Az eszközeivel sajnos csak magát tudja segíteni, de legalább szórakoztató, úgyhogy a röhögéstől sírva lehet megbukni, miközben ő jó jeggyel távozik.

A magolós-hisztizős

Akár az okos-szorgos típus mutációja is lehetne, de nem az, mert jellemzően nem okos. És nem is szorgos, csak egy güzü. Megkülönböztető jelzésként minden vizsga előtt azt szirénázza, hogy „Nemtudoksemmitnemtudoksemmitnemtudoksemmit”, aztán alighogy kiül felelni, vagy megkapja a fehér papírt a dolgozathoz, elkezd dőlni belőle a tétel. Súgni vagy bármilyen más módon segíteni így persze nincs ideje (amúgy is mindig nyafog, hogy kevés az idő), de nem kell mentegetni: nem is nagyon szeretne. Annál ugyanis önzőbb. A memóriája pedig láthatóan szelektív, mert a tananyagot nagyon jól be tudja vágni, de amikor megkapja az ötösét, arra már nem emlékszik, hogy mit vágott le a vizsga előtt.

A vizsgák szürke eminenciása, így sokat nem lehet mondani róla, de megemlíteni muszáj, mert ott van, nem is kis példányszámban. A felsőoktatás eltömegesedésének terméke, tanul is meg nem is, tud is meg nem is, segít is meg nem is. Néha amúgy nem hármas, hanem négyes, párszor kettes is, becsúszik nyilván egy-egy jeles meg UV is, de az így összeálló felsőoktatási karriere kábé annyira fordulatos, mint Flaubert-től a Bovaryné (csak nem olyan jó), vizsgázási stílusa pedig annyira markáns, mint Jessica Simpson énekhangja.

A szerencselovag

Nagyon egyszerűen működik: egy tételt tud, de richtig azt húzza, vagy csak pár helyen olvasott bele a könyvekbe, de pontosan azok a dolgok szerepelnek az írásbelin a kérdések között, amikhez volt szerencséje. Néha persze nem jön be neki (mondjuk tízből egyszer), de akkor meg az UV-n jár szerencsével. Amit tud, azt szívesen megosztja másokkal is, csak ezzel ők általában semmire nem mennek, mert nekik persze nincsen szerencséjük.

A tróger

Másnaposan, néha még részegen érkezik meg az előző esti kihagyhatatlan buliból, és láthatóan azt sem tudja, hol van. Mikor aztán rájön, esélytelenségébe rögtön belenyugszik, és kedélyesen néz szembe az elkerülhetetlennel: írásbelin azonnal távozik, vagy alvással tölti el a rendelkezésre álló időt, szóbelin pedig rögtön az indexét nyújtja a tanárnak. És persze senki nem tud rá haragudni, mert olyan imádnivaló módon adja elő az egészet, mintha ő maga is élvezné. Bohém lévén amúgy valószínűleg tényleg élvezi is. A vizsgán emiatt persze mások semmi hasznát nem látják, ellenben UV-csekket bármikor előbb lehet tőle szerezni, mint a tanulmányi osztályról.

A mesterlövész

Tanulni lusta, puskát készíteni viszont sosem rest, sőt tulajdonképpen több energiát fektet ebbe, mint amennyibe az kerülne, hogy a fejébe tömje, amit tudni kell. Ez azonban neki nem számít, lévén hogy igazi művész, és ahogyan a félrelépő házastárs is nagyobbrészt a kockázatot élvezi, meg a drogos is az anyag megszerzését, úgy neki is az a lényeg, hogy hogyan tud túljárni az oktató eszén. És mindig sikeres, még szóbelin is. Sajnos a saját dolga eléggé leköti, így segítséget kérni nehéz tőle, de az elhasznált lövedékeit néha azért lepasszolja. Pókerezni viszont lehetőleg senki ne üljön le vele a szabadidejében.

A fantom

A vizsgára érkezve első dolga bemutatkozni, mivel senki nem ismeri, és ő sem ismer senkit, amikor pedig megjön a tanár, egészen biztosan felteszi a kérdést, hogy „ez a tanár?” Ezután jelesre ugyanúgy vizsgázhat, mint elégtelenre, bár utóbbira azért jóval nagyobb az esély – de amiben tud, abban többnyire szívesen segít, még ha borítékolhatóan távolságtartó lesz is mindvégig. Mindegy, többet úgysem látjuk – jön viszont helyette egy másik a következő vizsgaidőszakban, és az igazán hajmeresztő az, hogy ez így megy egészen ötödévig.

A hülye

Horrorfilmekbe illő sztorikat mesél róla, hogy egy hónapja nem aludt, mert csak a vizsgára készült, és valóban: hatféle színes filccel vannak kidekorálva a könyvei, és vaskos, katonásan rendezett jegyzetekkel is rendelkezik, de a repedések már a vizsga előtt megmutatkoznak, mert rendszeresen zöldségeket beszél, ahogy a tananyagot tárgyalják a halálba menők. Ennek ellenére többnyire úgy érzi, „meglesz az” (írásbeli esetén még utólag is), úgyhogy roppant kerek szemekkel fogadja az elégtelent, később pedig mindenféle félreértésekről és igazságtalanságokról is beszél. És bár végigbukdácsolja az öt évet, a végére sem esik le neki, hogy az ő készülékében volt a hiba.

B.A.
eduline