A szemfelszedők és a cipőfelsőrész-készítők mellett a harangöntők, a litográfusok, a gubások, a szűrszabók, a díszítőfestők, valamint a paszományosok és gombkötők is szerepelnek a kihaló kézműves szakmákról szóló friss tanulmány „fekete listáján”. „Azt tapasztaltuk, hogy 47 szakma oktatása ma már nem szerepel az Országos Képzési Jegyzék oktatási lajstromában, és ez azt jelenti, hogy akkreditált képzés keretében nem lehet elsajátítani őket” – mondta lapunknak Vanicsek Mária szociológus, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara égisze alatt a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet (NSZFI) megbízásából folytatott kutatás vezetője.

Kudarcos pályakezdők

A kézműipari szakmák jövőjét a piaci viszonyokon túl leginkább az oktatás, képzés intézményrendszere befolyásolja – szögezi le a tanulmány, hozzáfűzve: nem elhanyagolható az sem, hogy az általános iskolában a készségtárgyak leszűkített tananyaga sem igazán kelti fel a felnövekvő generációk érdeklődését a kézműves szakmák iránt. Ráadásul sok olyan fiatal jelentkezik a szakiskolákba, akik az elméleti, illetve a közismereti tantárgyakból rossz eredményeket értek el már az általános iskolában is. Ők újabb kudarcként élik meg a további két-négy év – a szakképzésben is egyre inkább domináló – elméleti követelményeit. 

A tanulmány szerint segítené a lemorzsolódási arányok csökkentését, ha már a 9. évfolyamon is elkezdődhetne a szakmai gyakorlati oktatás. Az oktatási rendszer elmúlt évtizedben végrehajtott reformjai a szabad választás jegyében különböző típusú (négy-, hat-, nyolcosztályos általános iskola, négy-, hat-, nyolcosztályos gimnázium) intézményeket hoztak létre. Ez a struktúra – így Vanicsek Mária – komoly mértékben hozzájárult a szakképzésbe áramló tanulók kontraszelektív kiválasztódásához. Ráadásul a harmadára csökkent a tanulók és ezzel párhuzamosan a pedagógusok létszáma is.

Ugyanakkor 2008-ban mintegy 3300 vizsgán közel 43 ezer vizsgázó szerzett kézműves szakmákban új szakképesítést. Az ördög azonban a részletekben bújik meg – hívja fel a figyelmet a szociológus. A statisztikák szerint egy vizsgán átlagosan 13 fő vizsgázott tavaly. Ezzel több probléma is van. Elvétve akad ugyanis olyan vizsga, amelyik egy nap alatt lebonyolítható (az új OKJ-s vizsgák esetében gyakori a három-, négynapos is). A tapasztalatok szerint ezért a vizsgabizottságba finoman szólva sem az adott szakma elitjéhez tartozók ülnek, őket ugyanis legfeljebb a presztízs motiválja egy darabig, és nem a pár ezer forintos tiszteletdíj. 

Persze így is akadnak túlképző szakmák – fodrászból, kéz- és lábápolóból (köznyelvi nevükön: manikűrösből és pedikűrösből), műkörömépítőből már ma is Dunát lehetne rekeszteni. Ugyanakkor tucatnyi olyan szakma is akad, amelyből 2008-ban még tíz vizsgázó sem akadt, sőt tavaly egyetlen szűcsnek vagy órásnak sem adtak ki szakmai bizonyítványt. Az érintett foglalkozások közül egypár persze tényleg megérett a kihalásra: a szakmányban előállított, olcsó, vegyesboltban és benzinkúton is kapható nylonharisnyák korában aligha van szükség szemfelszedőre. Hasonló a helyzet a tekercselővel és az akkumulátorkészítővel, az elektrotechnológia jelenlegi állásánál még Magyarországon is felesleges ilyen ipart kiváltani. „Egészen egyszerűen a nagyüzemi termelés jobban és olcsóbban elégíti ki az e termékek iránti szükségleteket” – summázza a szociológus.

Örökségvédelmi tanoncok

Franciaországban az „örökségvédelmi tanoncképzés” keretében adják át az öregek a tudást a fiataloknak, akiknek csak a 20 százaléknyi (a vállalkozási ismereteket is tartalmazó) elméleti tárgyak elsajátítása végett kell az iskolapadot koptatniuk – magyarázza Off Péter, a Hungarikum Közhasznú Egyesület elnöke. Ezt persze csak úgy lehet megvalósítani, hogy az inasokat alkalmazó mesterek fejpénzt kapnak. Minderre Magyarországon is van már törvényi keret, csak ki kellene tölteni némi gyakorlattal. A szellemi kulturális örökség védelmében kiadott nemzetközi UNESCO-egyezmény, amely 2006-ban lépett hatályba törvény formájában, kimondja, hogy a szájhagyomány útján terjedő tradíciók és kifejezések, előadóművészetek, társadalmi gyakorlatok, rituálék és népszokások, valamint a hagyományos népművészetek védelme és megőrzése törvényi kötelesség.

Kulturális örökség

Más a helyzet például a nádazókkal, a molnárokkal, a tímárokkal, a takácsokkal, a nemezelőkkel vagy a bognárokkal, akik egyben kerék- és kocsigyártók is. Az ő tevékenységükre – legalábbis a kulturális közmegegyezés szerint – igenis szükség van, már csak a hagyományőrzés miatt is. „Az általunk felkért több tucat civil és szakmai szervezet, mások mellett a Népművészeti Szövetségek Egyesülete, az Országos Képző- és Iparművészeti Társaság vagy a Hungarikum Közhasznú Egyesület véleménye szerint ugyanis a hagyományok továbbélését csak ezen iparok életben tartása szavatolhatja” – magyarázza Vanicsek Mária.

A munkatársunk által kézirat formájában megismert, több száz oldalas – a szakmák képviselői mellett az oktatási tárca véleményét és a Gazdaságkutató Intézet következő tíz évre vonatkozó prognózisait is egybegyűjtő – tanulmány nyugat-európai példákkal is szolgál. Ezek szerint Norvégiában az úgynevezett védett szakma intézménye garantálja a fennmaradást – két norvég szaktárca összehangolt munkájaként a skandináv országban az oktatáson túl adó- és munkahelyteremtő kedvezményekkel is támogatják a tradicionális kisipart (egyebek közt a halászháló-készítő manufaktúrákat). De akad közelebbi példa is: Szlovákiában – örökségvédelmi támogatásban részesülő – galéria- és bolthálózatok szakosodtak az efféle „hagyománytermékek” árusítására, Németországban pedig teljes adókedvezményt élveznek a népi iparművészeti szakmák képviselői.

Vanicsek Mária szerint a kutatás során elhangzott olyan vélemény, hogy a kihaló szakmákat csak az oktatás tudja életben tartani, azaz a képzés a szakmák megmaradásának alapja (másként fogalmazva, a kínálat megteremtheti – a társadalom, az állam támogatásával – a keresletet). „Ma már nem öltöznek népi ruhába, nem járnak el táncolni, énekelni falun a fiatalok. Burgenlandban vagy más osztrák tartományban sem járnak nap mint nap népviseletben, de van nekik ilyen öltözékük, és ünnepeken fel is veszik, a kultúrájuk része. Ezen a legnehezebb változtatni” – idézi a tanulmány F. Tóth Máriának, az oktatási tárca osztályvezetőjének tamáskodó véleményét. Ugyanakkor Nagy László, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet főigazgatója szerint az örökségvédelem szempontjából fontosnak ítélt szakmák esetében az államnak megrendelői szerepben is meg kellene jelennie, közvetlen vásárlóként, valamint rendezvénytámogatóként. 

A népművészeti vásárok, lovas napok felettébb alkalmasak az állami mecenatúra kibővítésére. Vanicsek Mária szerint az állam olyan tematikus pályázatokkal is segíthetné a szakmák túlélését, amelyekkel keresletet teremt a hagyományos népi kézműves szakmák termékei iránt. Így vendéglátó egységek pályázhatnának arra, hogy a terítő, a gyertya, az étlap, a bútor, a felszolgálók öltözete mind hiteles (helyi) kézműipari termék legyen. Pályázhatnának klubok, szakkörök a helyi népszokások megőrzésére, forráshoz jutva az eszköz- és anyagvásárláshoz, az elkészült termékeket pedig – zsűrizés, versenyeztetés keretében – be lehetne mutatni a nagyközönségnek. A megkérdezettek egyöntetű véleménye szerint egyértelműen az állam feladata, hogy – legalább nyomokban – megmaradjon a régi szakmák oktatása. Jó néhány régi kismesterség szerepel ugyan az OKJ-listán, ám ez legfeljebb gyorstalpaló tanfolyamokat takar.

Megmenthető szakmák

„Régen legalább 15 évig tartott, amíg valakiből jó fazekas lett. Most is rendesen meg kéne tanítani a fiatalokat a szakmára, de ma mindenki gyorsan akar tanulni, és sok mindent. Jobban oda kéne figyelni, hogyan és mit tanítanak, hogy azok, akik végeznek, tényleg értsenek is ahhoz, amit tanultak” – nyilatkozta a tanulmány szerzőinek egy somogyi fazekasmester.

Az egyszerű piaci eszközökkel – vagyis: megfelelő marketinggel, az iparosok szakmai szövetkezésével – is megmenthető szakmák képezik a tanulmányban szereplő, kihalóban lévő szakmák harmadik csoportját. A cserépkályhás, a bádogos, a címfestő vagy a hangszerkészítő mesterségek ezek szerint csupán a szakma képviselőinek szervezetlensége miatt sodródtak a kihalás szélére. „A szervezetek létrehozásának felülről, az irányító hatóságok ösztönzésére kell kiindulni, hasonlóan az agráriumban működő termelő és értékesítési szövetkezetekhez” – így a szociológus. A mezőgazdaságban ugyanis az európai uniós csatlakozást követően nyilvánvalóvá vált, hogy a kis gyümölcs- és zöldségtermelőket az EU csak akkor támogatja, ha – a tagoknak állandó, biztos piacot is szavatoló – TÉSZ-ekbe tömörülnek. Erre azért is szükség van, mert a kereskedelmi láncok sem hajlandóak egyenként szerződni velük.


Vajna Tamás


Az oktatás témaköréből további érdekességet tudhat meg az eduline.hu weboldal szakmai támogatásával készült Oktatás Plusz 2009 című kiadványból, amelyet megvásárolhat az újságárusoknál, vagy megrendelhet a www.hvgplusz.hu weboldalon.