szerző:
eduline/mti

A nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsort A magyar nyelv és irodalom enciklopédiájából származó részlet alapján kellett megoldaniuk a magyarból emelt szinten érettségiző diákoknak. Ezután Lator László egyik művét kellett elemezniük, az írók magánéletének népszerűségére kellett reflektálniuk, majd a lakásszínház mellett vagy ellen kellett érvelniük.

©

A középszintű írásbeli első, szövegértési részének nem hivatalos megoldása

A második, szövegalkotási rész nem hivatalos megoldása

A középszintű magyarérettségi hivatalos megoldása

Az emelt szintű magyarérettségi hivatalos megoldása

Percről percre a magyarérettségiről

Az emelt szintű írásbeli érettségi négy órában négyféle feladatot tűzött ki a vizsgaleírásnak megfelelően, és a diákoknak mind a négy feladatot meg kellett oldaniuk. A 40 pontot érő nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsor kiinduló szövege Sipos Lajos A magyar nyelv és irodalom enciklopédiája című kötetének előszava volt. A 11 feladat - a szöveg megértésén és egyes állításainak önálló, kreatív értelmezésén, sőt megvitatásán túl - nyelvi (stilisztikai, retorikai, grammatikai) és irodalmi, átfogó kulturális ismereteket várt el (ilyen az előszóban felvetett kérdésekhez kapcsolódó versrészletek alapján a szerzők azonosítása, a könyvnyomtatás és a digitális közlés jelentőségének kifejtése).

Az egy mű értelmezése feladat (25 pont) Lator László Régi fénykép című alkotásának elemzése volt. A vers egy kép sajátos leírása; az értelmezési szempont a látvány versbeli megjelenítésének feltárását kérte.

A Reflektálás egy jelenségre nevű feladatban (20 pont) a vizsgázók az irodalom nagyjainak magánéletéről, szerelmi kapcsolatairól, házasságairól szóló művek népszerűségének lehetséges okairól érvelhettek, és az e témához tartozó tények, kérdések ismeretterjesztő vagy akár oktatási célú felhasználása kapcsán fejthették ki véleményüket. A feladatot felvezető szöveg a Madách Színház Én, József Attila/József Attila szerelmei című színlapjáról idézett összefoglaló volt.

A Gyakorlati írásbeliség feladat (15 pont) témája annak kifejtése egy hozzászólásban, miért érdemes elmenni lakásszínházba mint új, a megszokottól eltérő színházi térbe, vagy miért tartózkodnánk e műfajtól.

Ilyen volt a középszintű érettségi

Az első, szövegértési részben Grendel Lajos A modern magyar irodalom története című művének bevezetőjét kapták a diákok.

Nem minden kérdés egyértelmű az első részben egy szaktanár szerint.

Seneca-idézet, Bodor Ádám-novella, Tóth Árpád és Jékely Zoltán a második, szövegalkotási részben.

Eddig hanyagolt szerzők a feladatsor második részében.

Ezzel a feladattal több tízezer diák járt jól.

A középszinten érettségizők száma több mint tízezerrel csökkent négy év alatt, emelt szinten viszont egyre többen vizsgáznak.

Érthetetlen kérdések, kevés idő - kiverte a biztosítékot a középszintű írásbeli első része.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!