Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Vannak olyan hibák, amit a legtöbb érettségiző elkövet az írásbelin, pedig könnyen elkerülhető lenne. Ebben a cikkben olyan tippeket és trükköket szedtünk össze, amivel a legapróbb hibákat is kiküszöbölhetitek. A Studium Generale Történelem Szekciójának vezetőjével beszélgettünk.
Ezek voltak helyes válaszok töriérettségin: itt a hivatalos középszintű javítókulcs
Ezekre kaphattok pontot az emelt szintű töriérettségin: feladatsor és hivatalos megoldások
Nyelvtani hibák
Lehet, hogy meglepő, de erre is oda kell figyelni. Habár a töriérettségin nem vonnak le sok pontot a helyesírás miatt, érdemes odafigyelni a nyelvtanra is, hiszen van olyan, hogy kevés pont is sokat számíthat – mondja Rózsa Bence, Történelem Szekciójának vezetője. Ne feledjétek, a történelemérettségin is használhattok helyesírási szótárat, ha szükséges.
Olvashatóság
"Nagyon sok olyan próbaérettségit javítottam, amit nem tudtam elolvasni. Ilyenkor azt szoktuk tanácsolni a diákoknak, hogy szánjanak időt az írásra is" - emeli ki Rózsa Bence, a Studium Generale töri szekciójának vezetője. "Hiszen ha közép- vagy emelt szinten nem tudnak elolvasni két perc alatt egy mondatot vagy megoldást, akkor az egész feladatot áthúzhatják."
Ne feledjétek, a négyórás és a háromórás időkeret éppen elég arra, hogy odafigyeljetek a helyesírásra és az írásképre is. Ezeken az apróságokon felesleges figyelmetlenséggel pontot bukni, mert a végén sokat számíthat.
Mit érdemes átnézni? Ezek a témakörök majdnem minden évben ott vannak a töriérettségin
Vannak témák vagy témakörök, amik mindig felbukkannak az történelemérettségin? Mit és mikor érdemes átnézni az írásbeli előtt? Tippek és trükkök, amivel hatékonyan készülhettek fel az idei történelemérettségire. A Studium Generale Történelem Szekciójának vezetőjével beszélgettünk.
Feladatmegértésen túl
Nem csak a kérdést kell értelmezni, hanem a feladatot is. Ha a feladat szövege azt kéri, hogy húzd alá, akkor húzd alá és ne karikázd be – emeli ki a szekcióvezető. A feladatok szoktak azzal játszani, hogy úgy kérik számon a tudást, hogy az ellenkezőjére kérdeznek rá vagy esetleg azt kérik, hogy a hibás választ keressétek meg. A diákok az izgulás miatt nagyon sok ilyen hibát követnek el, pedig könnyen elkerülhető lenne.
Sokszor ismételt dolog, de nem ok nélkül mondja mindenki: szánjatok időt a feladatok elolvasására is. Ugyanis ha rossz kérdésre válaszoltok, akár az egész feladatot bukhatjátok.
Pontatlanul fogalmazás
Ha például egy esszékérdésben az ipari forradalomra kérdeznek, akkor nem elég szakszavakkal és fogalmakkal teletenni, nagyon fontos, hogy pontosan fogalmazzatok - mondja a szekcióvezető. Legyen akár évszám vagy terület, politikai átalakulás vagy gazdasági fejlődés, a pontos fogalmazás elengedhetetlen. Azt, hogy hogyan írhattok maxpontos esszét az idei érettségin, itt elolvashattok minden fontos infót.
| A 2019-es matekérettségire készültök? |
Ha emelt szintű matekérettségire jelentkeztetek, ezt a kurzust nektek ajánljuk: az emelt szintű szóbeli tételeket nézhetitek át 26 leckén keresztül. Ha kérdésetek lenne, akkor az oktató szívesen válaszol az általános és kurzushoz kapcsolódó kérdéseitekre is. Ha szeretnétek gyakorolni az utolsó hónapban, a kurzus áráról és a részletekről bővebben itt olvashattok. Ha a középszintű matekérettségin a négyes vagy az ötös a cél, ezt a harmincrészes videós sorozatot ajánljuk (az áráról és a részletekről itt találtok bővebb infót). Ebben a videósorozatban tíz részen keresztül (a részek kb. 25-30 percesek) gyakorolhatjátok a 2-3 pontos érettségi feladatokat, amelyeknek a megoldása elegendő lehet ahhoz, hogy meglegyen a kettes. Azoknak pedig, akik a hármast-négyest találják reális célnak, ezt az online kurzust ajánljuk. |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.