Utasításba kapták a vizsgbizottságok, hogy ne buktassanak a szakmai érettségin?

Utasításba adták a szakképző intézmények vizsgabizottságainak, hogy a lehető legkevesebb gyereket buktassák meg az új szakmai ágazati érettségiken – értesült a Népszava több különböző forrásból.

Forrás: Shutterstock

Az erről szóló híreket Trencsényi László, a Magyar Pedagógiai Társaság (MPT) ügyvezető elnöke is megerősítette. "Én is hallottam erről, olyan kollégáktól, akik érettségiztettek. Ez lényegében közbeszéd tárgyává vált a szakképző iskolákban" – mondta, hozzátéve: noha a buktatás megszüntetésével általában egyet lehet érteni, a szakképző centrumokban és a fenntartó Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM) minden bizonnyal nem pedagógiai szempontok mérlegelésével született erről döntés. "Egyértelmű, nem merték vállalni a botrányt, ami akkor robbant volna ki, ha sokan megbuknak az új típusú érettségiken" – fogalmazott Trencsényi a Népszavának.

hirdetés
hirdetés

A szakmai érettségi tárgyak pontos követelményrendszerét csak tavaly december végén, négy hónappal a vizsgák előtt hozták nyilvánosságra – holott a jogszabályok szerint a konkrét követelményeket legalább két évvel korábban meg kellett volna tudniuk a diákoknak. Több szakmai szervezet tiltakozott az eljárás miatt, amit az oktatási jogok biztosa is aggályosnak talált.

Érettségizők ezrei járnak rosszul a szigorítással, hiába tiltakoztak hónapokig

Több tízezer végzős szakgimnazista előtt a megszokottnál jóval nehezebb érettségi szezon áll - ők az elsők, akik egy jogszabály-módosítás miatt nem dönthetnek arról, hogy a magyar, a matematika, a történelem és az idegen nyelv mellett miből tesznek érettségit. Ettől az évtől kötelező komplex szakmai vizsgát tenniük. Több ezren tiltakoztak a szigorítás ellen, hiába.

"Visszautasítjuk a teljesen alaptalan vádakat. Ugyanakkor az ágazati szakmai érettségi szabályos és méltányos lebonyolításának szükségességére külön körlevélben hívtuk fel az intézményvezetők figyelmét, így kiemelten arra is, hogy minden jogszerű segítséget adjanak meg a vizsgák során a diákoknak" – közölték a Nemzetgazdasági Minisztériumnál. Tájékoztatásuk szerint a vizsgázóknak egy százaléka nem tett sikeres vizsgát.

Milyenek lettek az eredmények a szakmai érettségin? Itt megnézhetitek:

Gyengék a szakmai érettségi eredményei - hiába tiltakoztak a kötelező vizsga ellen

Több tárgyból a hármas átlageredményt sem érték el a diákok az idén kötelezővé tett komplex szakmai érettségi vizsgákon. Több szervezet hónapokon át kérte az oktatási államtitkárságot, hogy halasszák el a kötelező vizsga bevezetését. Hiába. Gyenge eredmények születtek az idei - kötelezővé tett - szakmai érettségiken, több tárgyból nem tudták elérni a diákok az érettségi átlageredményét, a 3,66-os átlagot.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X