Izgalmas kezdeményezés, amivel minden tudomány hirtelen érdekes lesz
Családja első generációs egyetemistájaként egy amerikai srác úgy döntött, megmutatja a kisebbeknek, mindenki lehet egy kicsit tudós, akkor is, ha nem tudósnak készül.
Családja első generációs egyetemistájaként egy amerikai srác úgy döntött, megmutatja a kisebbeknek, mindenki lehet egy kicsit tudós, akkor is, ha nem tudósnak készül.
Az ELTE Természettudományi Kara vezeti a természettudományi képzéseket nyújtó intézmények oktatói kiválóság alapján összeállított rangsorát, illetve hallgatói kiválóság terén is az ELTE Természettudományi Kara lett a legjobb. Itt a HVG felsőoktatási rangsorának legújabb része.
Hány ponttal lehetett bekerülni a természettudományi képzésekre? Itt vannak a 2020-as ponthatárok.
Mi számít természettudományos tárgynak? Hogyan kell megadnotok, és hogyan számolhattok ezekkel a pontokkal a felvételin? Mutatjuk a részleteket.
Melyik természettudományos tárgyból tarolnak a diákok évről évre az érettségi vizsgákon? Megnéztük az összesített vizsgaátlagokat az elmúlt három évből.
Kedden a közép- és emelt szintű kémia- és földrajzérettségivel folytatódott az érettségi szezon. Az Eduline-on ma is megtaláljátok a legfontosabb infókat a vizsgákról. A kémiaérettségi szakmai támogatását köszönjük a PTE Gyógyszerésztudományi Karának, a földrajzérettségi szakmai támogatását pedig a PTE Természettudományi Karának.
A középiskolai eredményekből pontokat számolnak a felvételin. De milyen természettudományos tárgyak érdemjegyeit kell beleszámolni a felvételi pontokba? Fontos kérdésekre válaszolunk.
Megyék, az emberi test, kémiai fogalmak, országok és fővárosaik, hőmérsékleti legek - öt izgalmas tesztet ajánlunk azoknak, akiket a természettudományok hoznak lázba.
Ismeritek a kémiai fogalmak jelentését? Ebben a tesztben a definíciók alapján kell kitalálnotok, melyikről van szó.
Tegnap jelent meg a friss, 2018-ban készült PISA-felmérés eredménye. A magyar diákok, bár jobban teljesítettek mint három éve, a pontok még mindig jóval alacsonyabbak, mint a korábbi - 2003, 2006 - felmérésekben elért eredmények.
Jobban teljesítettek a 2018-as PISA-teszteken a magyar diákok, mint három éve - derül ki a legfrissebb eredményekből.
Az utóbbi időben is számos természettudományos tantárggyal kapcsolatos kvízeket készítettünk már nektek, ezek közül ajánlunk most néhányat.
Az összes természettudományos tárgyból jobbak az eredmények a 2019-es érettségin, mint a tavaly. A legjobb átlagok fizikából születtek – ebből a tárgyból a diákok közel 90 százaléka szerzett négyes vagy ötös érdemjegyet. De kémiából is hasonlóan szép eredményeket értek el a vizsgázók.
Milyen ponthatárokat hirdettek ki a természettudományi szakokon? Mutatjuk a 2019-es pontokat.
Természettudományi képzésre felvételiztetek? Mutatjuk, hogyan alakultak a tavalyi ponthatárok, és hogy hány sikeres felvételivel zárult a 2018-as időszak.
Becslések szerint Magyarországon több tízezer informatikus hiányzik a munkaerőpiacról, egész Európát tekintve ez a szám akár az 1 milliót is elérheti a következő években. Az informatika kiváló karriert kínál mindkét nemnek, mégis, egyelőre alacsonyabb a nők száma ezen a területen.
2021-től nemcsak a diákok szövegértési képességét és matematikai eszköztudását mérik majd fel, a kötelező pedagógiai méréseket a természettudományokra is kiterjesztik.
Ezüst, arany, vas - ezekkel az anyagokkal nem csak a hétköznapokban találkozhattok, ugyanis legtöbben tanultatok róluk kémiaórán is. Emlékeztek még a vegyjelekre? Teszteljétek magatokat.
Milyen lehetőségei vannak egy olyan felvételizőnek, aki úgy dönt, a külföldi egyetemek és a hazai „sztárszakok” helyett a természettudományos képzéseket célozza meg? Milyen furcsa sztereotípiákkal kell megküzdeniük a képzőhelyeknek az évről évre csökkenő számú jelentkezőért? Olyan hallgatókat kérdeztünk, akik egy dologban biztosak: jó helyen vannak.
Mennyit keresnek azok a friss diplomások, akik valamilyen természettudományi képzésen végeztek? Nyilvánosságra hozták a 2017-es diplomás pályakövetési felmérés eredményeit.