Ingyenes appok, amelyekkel kínaiul és japánul tanulhattok
Angolból és németből már profik vagytok és szívesen kipróbálnátok magatokat valami újban? Most összeszedtünk nektek néhány olyan alkalmazást, amivel kínaiul és japánul tanulhattok.
Angolból és németből már profik vagytok és szívesen kipróbálnátok magatokat valami újban? Most összeszedtünk nektek néhány olyan alkalmazást, amivel kínaiul és japánul tanulhattok.
Csináltatok egy középfokú szóbelit, illetve egy írásbelit, de nem egyszerre? Vajon így is elfogadják a diploma kiadásához vagy szükséges külön papírt kérnetek az egyesítésről? Itt a válasz.
Az első nyelvvizsgátok előtt álltok, de meglepve tapasztaljátok, hogy minden vizsgaközpontnál fizetnetek kell a vizsgáért, pedig elvileg az első ingyenes? A nyelvvizsga ingyenesség nem egészen így működik. Mutatjuk a szabályokat.
2020 első félévében összesen 44 693-an nyelvvizsgáztak. Ez a szám több tízezerrel kevesebb a korábbi évek hasonló időszakaihoz képest. Megnéztük, milyen szinten születettek ezek a nyelvvizsgák, illetve azt is, mely nyelvek voltak a legnépszerűbb nyelvek. Mutatjuk a statisztikákat.
Olvasónk azt kérdezte, hogy a frissen szerzett nyelvvizsgája meddig lesz érvényes.
Érdekel benneteket a horvát nyelv? Szívesen tanulnátok néhány szót és kifejezést, mielőtt a nyelvtani szabályokkal is megismerkednétek? Akkor ezeket az alkalmazásokat érdemes kipróbálnotok.
Nyelvvizsgáztatok, de nem értetek egyet az értékeléssel? Mit tehettek ilyenkor? Mutatjuk, hova nyújthattok be felülvizsgálati kérelmet, illetve hány napon belül bírálják ezt el.
Drága angol leckék készültek egy állami cég megrendelésére, az 5 perc angol című TV műsor elkészítése 240 millió forintba került.
Angolul tanulnátok, de már unjátok, hogy mindig a tankönyvek felett görnyedtek? Most mutatunk egy oldalt, amivel érdekes híreken keresztül fejleszthetitek az olvasott és hallott szövegértéseteket.
Jelentős kiadásokkal kell számolnotok, ha magántanár segítségével szeretnétek felkészülni a nyelvvizsgátokra. De mennyit kell félretennetek óránként a fővárosban illetve vidéken? Utánajártunk.
Újabb olvasói levélre válaszolunk, ahol a diszgráfiával és a nyelvvizsgával kapcsolatban kaptunk kérdést.
Most ismerkedtek a spanyol nyelvvel, vagy elmélyítenétek a már meglévő tudásotokat? Bárhogy is legyen, a következő alkalmazásokat érdemes kipróbálnotok.
Megnéztük, hogy mi a helyzet abban az esetben, ha valaki előre tudja, hogy nem tud majd megjelenni a vizsga időpontjában.
Újabb határidő meghatározása nélkül, a továbbiakban is szervezhetnek online nyelvvizsgát azok az iskolák, ahol van erre alkalmas rendszer és megfelelően felkészültek a vizsgaközpontok.
Olyan ingyenes alkalmazást kerestek, amivel játszva tanulhattok angolul? Akkor ezt az appot érdemes kipróbálnotok.
Inkább néztek idegen nyelvű videókat, és nem szeretitek a tankönyveket bújni? Összegyűjtöttünk néhány Youtube csatornát, ami segítség lehet a nyelvtanuláshoz.
Egy friss tanulmány szerint az agyba vezetett áram könnyíti a nyelvtanulást, gyorsabban és gördülékenyebben megy.
Nyelvvizsgára készültök, de még nem döntöttétek el, hogy egynyelvű vagy kétnyelvű vizsgát tesztek? Mi a különbség a kettő között és melyik ér többet? Fontos kérdésekre válaszolunk.
Egész nyáron a nyelvvizsgára készültetek és hamarosan ideje lesz vizsgaközpontot választani? Mutatjuk, hol találjátok meg az akkreditált nyelvvizsgaközpontot listáját.
Szívesen gyakorolnátok a nyelvvizsga előtt? Nyelvtan, hallásértés vagy kiejtés? Ezzel az ingyenes oldal és a hozzá tartozó appal mindent gyakorolhattok.