Érdekes kezdeményezés: ebben a könyvtárban könyvek helyett embereket lehet "kölcsönözni"
Itt sem érdemes a borító alapján ítélni - mondják a szervezők.
Itt sem érdemes a borító alapján ítélni - mondják a szervezők.
November 4-e óta a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban is kötelező maszkot viselni – aki nem takarja el az orrát és a száját, nem használhatja a könyvtár szolgáltatásait. Ha tanulni mentek, ne hagyjátok otthon a maszkot.
Két régi vagont húztak egy brit iskola udvarára, az egyikből tanterem, a másikból könyvtár lesz.
A fertőzöttségi mutatók emelkednek, ezért több intézmény visszatér a korábbi járványügyi szabályokhoz.
A félév kezdete előtt még senki nem a vizsgaidőszakra készül, de van, amit már most érdemes megtenni a sikeres félévzárásért: beiratkozni a könyvtárba. Pár hónap múlva nagy segítség lehet, sőt több intézmény szolgáltatásait hallgatóként ingyenesen vehetitek igénybe.
A még nem teljesen kész épülethez kétféle méretű műanyag flakont használtak fel.
Sőt, a Könyvtári Cserepont szolgáltatás mellett ismét elérhetővé teszik a Könyvet házhoz szolgáltatást is.
A Lupa Strandon, a Velencei-tónál, a Balatonnál bárki strandolhat, de a fesztiválokon, a mozikban, a szállodákban már szigorúbbak a szabályok. Hova mehetnek be a 16-18 évesek felnőtt kísérő vagy védettségi igazolvány nélkül? Utánajártunk.
A könyvtár holnap nyit ki újra a hosszú szünet után, a kölcsönzés feltételeiről tájékoztatták olvasóikat.
A Fokvárosi Egyetem (UCT) több ezer könyve veszett oda a hétvégi tábla-hegyi tűzvészben - írta szerdai közleményében az egyetem rektorhelyettese, Mamokgethi Phakeng.
A könyvtár a fokozatos újranyitás első ütemeként 2021. április 21-től újraindítja Könyvtári Cserepont szolgáltatását, amit átmeneti feltételekkel tudtok használni.
Nektek is nagyon hiányoztak már a könyvtárak a beadandókhoz, projektekhez, vizsgákhoz vagy éppen a szakdolgozatíráshoz? Most jó hírünk van: a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárat újra tudjátok használni - természetesen csak a szabályok betartásával.
Az ELTE Egyetemi Könyvtárának szakmai toplistája alapján nem nehéz kitalálni, melyik képzések hallgatói kölcsönözték a legtöbb könyvet 2020-ban.
Hamarosan kezdődik a vizsgaidőszak, egyre több lesz a zh, érdemes már korábban felkészülni, hogy ne terheljétek túl magatokat.
Szükségetek lenne szakirodalomra a félévközi dolgozatokhoz, esszékhez? Esetleg a kötelezők megszerzése a cél? Most összegyűjtöttünk néhány lehetőséget, ha nem szeretnétek minden könyvre több ezreket költeni.
Még a 80-as években vitte el a könyvet egy olvasó a könyvtárból, most döntött úgy, hogy visszaadja.
Szükségetek lenne néhány könyvre a vizsgákhoz, vagy a szakdolgozatíráshoz? Pénztárcabarát megoldást kerestek a kötelező szakirodalmak beszerzéséhez? Utánajártunk, mennyibe kerülnek diákként az olvasójegyek a főváros nagyobb könyvtáraiban.
Ha most készültök az első félévekre az egyetemen, akkor elég sok mindent észben kell tartanotok. Mutatunk 3 dolgot, amit érdemes még most elintézni.
Mivel a nyáron több időtök van olvasni vagy éppen kutatómunkát végezni, jó, ha tudtok róla, hogy számos könyvtár újra kinyitotta kapuit.
Egy anya több ezer ingyenes könyvet oszt ki a gyerekeknek, azért hogy megakadályozza, hogy a gyerekek a korona-vírus miatt lemaradjanak.