Tíz kérdés az egyik legnagyobb költőről: melyik volt Ady legutolsó verse?
Ki volt a példaképe a költőnek? Melyik politikai pártnak volt az alapító tagja? Többek között ezekre kérdezünk rá ebben a tesztben.
Ki volt a példaképe a költőnek? Melyik politikai pártnak volt az alapító tagja? Többek között ezekre kérdezünk rá ebben a tesztben.
Hol vívott halálos párbajt a Kőszívű ember fiai című könyvben Baradlay Richárd és Palvicz Ottó?
William Golding, Daniel Defoe, Jonathan Swift, Emily Bronte - négy válaszlehetőség, egy helyes válasz.
Kevésbé ismert Radnóti-versek közül válogattunk nektek - mindegyiket felismeritek?
Annyit elárulunk, hogy mind a hét idézet Petőfi Sándortól van. A ti feladatotok csupán annyi, hogy megmondjátok címeket.
Hét ismert József Attila-verset hoztunk, ti mindet ismeritek?
Ti felismeritek, hogy melyik színből vannak az idézetek, illetve tudtok válaszolni az általános kérdésekre a művel kapcsolatban?
Biztosan láttátok már őket, de tudjátok is, ki van a képen?
A szövegkörnyezetből kivett szavakról kell felismernetek a verset, a múzsát vagy éppen azt a várost, amely az adott vers szerzőjét megihlette.
Lássuk, hogy mennyire vagytok jók irodalomból.
Olyan versek közül válogattunk, amelyek végigkísérnek minket az egész életünk - vagy legalábbis a sulis éveink - során, hiszen az általánostól kezdve fel-felbukkannak.
Melyik versből idéztünk? Azt azért eláruljuk, hogy az összes József Attilától származik.
Ha figyeltetek irodalomórán, akkor ezt a tesztet könnyen megoldjátok - a feladat egyszerű, tíz versrészlet címét kell megadnotok.
Költőink szerelmes verseiből idéztünk nektek. Az összesről tudjátok, hogy ki a szerzője?
Lássuk, sikerül-e kitalálnotok néhány sor alapján, hogy melyik költőnktől származik az idézet.
Költők, írók, versek. Ha nektek egyik sem akadály, akkor nézzétek meg az év legkedveltebb irodalom tesztjeit. Az összes hibátlan lesz?
Mennyit tudtok egyik legismertebb költőnk életéről és munkásságáról? Most kiderül!