Rettegésre vágytok? Ezeket a filmeket ajánljuk hozzá
Nincs Halloween horror nélkül. Ezek a legújabbak.
Két film, amit meg kell néznetek idén ősszel
Kár lenne az őszi melankóliával együtt begubózni, ezért mutatunk pár felvillanyozó filmet.
A szegedi egyetemen is jelenség lett Harrison Ford
A Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék azt jelentette, hogy "nagyon kedves ember".
50 film egyetlen képen: ki találja meg mindet?
Nem állítjuk, hogy könnyű, de nem is lehetetlen.
Az Amerikai Filmakadémia "Diák Oscarra" jelölte egy magyar hallgató filmjét
A diákok számára fenntartott filmes megmérettetésen indulhat Kis Hajni filmje, a Szép alak.
Ezen a hétvégén senki sem fog unatkozni: nagy bulik közelednek
Strand, koncertek, mozi.
Forgattatok már filmet? Ideje nyerni is vele
Várják a nevezéseket a 23. Országos Diákfilmszemlére; az augusztus 22. és 28. között a budapesti Aranytíz Kultúrházban zajló eseményre három kategóriában augusztus 1-ig lehet nevezni.
Ne unatkozzatok nyáron, inkább pályázzatok!
Nem kell a nyarat semmittevéssel tölteni, ilyenkor is elérhető egy sor pályázat, amikben kiélhetitek a kreativitásotokat, és még díjakat is nyerhettek.
Sosem jelentkeztek ennyien színésznek és filmesnek
Rekordszámú, 1739 jelentkezés érkezett az idén a Színház- és Filmművészeti Egyetemre (SZFE), amely a felsőoktatásért felelős államtitkársággal közösen programot indít egy új kampusz létrehozására - közölte az intézmény a csütörtöki tanévzáró sajtótájékoztatót követően.
Megnézhetitek a tanárlázadásról készült filmet
Az év első felében megmozdult valami a tanártársadalomban. Erről készült film.
Film készült a Kockás forradalomról - videó
A kockás ingesekről készült előzetest már megnézhetitek.
Paródia az igazán "Holt" költők társaságáról (16+)
A Robin Williams által fémjelzett szívszorító és felemelő eredeti filmből kiragadták a "holt" kifejezést.
120 éve mutatták be az első hazai filmhíradót: ezt látta a közönség
Az első magyar filmhíradó egy érdekes korabeli közlekedési szabályt is bemutat.
Egyetemi kutatók nem ajánlják, hogy ilyen filmeket nézzetek
Szeretitek a Keresd a nőt című filmet? Na és az Egy ágyban az ellenséggelt? Akkor van egy rossz hírünk.
Budapesti diák vagy? Akkor mozizhatsz egyet ingyen
Mintegy 50 fővárosi középiskola 13 ezer diákja és tanára láthatja rendhagyó történelemóra keretében ingyenesen a Saul fiát - mondta el Elekes Botond, az Uránia Nemzeti Filmszínház igazgatója.
Felszabadítható-e egy háztartási gép? A legjobb robotos filmek, amiket látnotok kell
A mestersége intelligenciák annyira foglalkoztatják az emberiséget, hogy már a filmkészítés hajnalán vászonra vitték őket. Azóta számtalan alkotásba kerültek bele a robotok, köztük nehezen érthető, filozofikus filmekbe, látványos akciókkal operálókba, és szórakoztató művekbe is. Ez az a hét robotos film, amit szerintünk mindenképp érdemes megnéznetek.
Filmpályázatot hirdettek egyházi iskolás tanulóknak
Ötödszörre hirdették meg az Ökumenikus Diákfilmszemle-pályázatot a katolikus, református és evangélikus általános és középiskolák tanulóinak, az idei kiemelt téma a "szülőföld: kötődés-kérdés-ajándék".
4 videó, amit mindenképp meg kell néznetek a Youtube-on
A Youtube nem csak cuki cicák és óriási pofára esések nézegetésére alkalmas, de akár tanulhattok is az itt megtalálható filmekből. Mutatunk pár videót, amit mindenképp érdemes megnézni a megosztón – és még az angoltudásotokat is fejleszthetitek.