Fertőz a droghasználat és a kialvatlanság
Először mutatták ki tudósok, hogy a rendszeres kialvatlanság és a kábítószer-fogyasztás úgy terjed a kamaszok között, mint egy ragály: a barátokon keresztül negyedíziglen is képes "fertőzni".
Először mutatták ki tudósok, hogy a rendszeres kialvatlanság és a kábítószer-fogyasztás úgy terjed a kamaszok között, mint egy ragály: a barátokon keresztül negyedíziglen is képes "fertőzni".
Cáfolták érintettségüket és visszautasítják az alaptalan vádakat a Google rendszerének megtámadásával hírbe hozott iskolák - közölte a kínai média a hétvégén.
Szűcs Adrienn19 éves, a győri Krúdy Gyula Kéttannyelvű Gimnáziumban tanul és onnan ment ki az argentinai Chabásba egy tanévre.
Szabó János, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektora várakozik a Budai Központi Kerületi Bíróságon, ahol döntenek előzetes letartóztatásáról.
Befolyással üzérkedés gyanúja miatt tartott kedden több helyen házkutatást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) gazdaságvédelmi főosztálya, többek között a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektori helyiségeiben. Szabó János rektor állítólag egy kitalált történettel próbált meg rávenni egy nemzetközi csomagküldő céget, hogy az általa javasolt biztonsági szolgálattal kössön szerződést.
A nagyobb, külföldi tulajdonú, Közép-Magyarországon elhelyezkedő, és exportra termelő cégek szívják fel a legtöbb pályakezdő közgazdászt és pénzügyest. A kisebb cégek sokat akarnak alkalmazottaiktól, és jobban félnek a friss diplomásoktól, - akik viszont a Big4-ról álmodoznak, fizetési igényeik pedig sokszor jóval túllépik a reális határt. Munkaerő-piaci körkép a gazdasági végzettségűek szemével.
Házkutatást tartanak a katonai ügyészség nyomozói a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen (ZMNE). A sikkasztási ügyben folytatott nyomozás során számítógépeket és iratokat foglaltak le az egyetem hivatalaiból.
Ausztria meghosszabbítaná a külföldi orvostanhallgatók létszámára egyetemein alkalmazott és eredetileg csak átmenetinek szánt korlátozást - jelentette kedden a bécsi sajtó.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke szerint be kellene vonni annak az embernek a fegyvertartási engedélyét, akit pszichiátriai kezelésre küldenek. Miskolczi Norbert erről annak kapcsán beszélt hétfőn, hogy a rendőrség a múlt héten elfogott egy ámokfutásra készülő budapesti egyetemistát.
A diploma megszerzése után legalább öt évig Magyarországon kell munkát vállalniuk a Demján Sándor Alapítvány szociális ösztöndíját elnyerőknek - erről mostantól nyilatkozatot kell aláírniuk a diákoknak.
Huszonkét embert akart kivégezni egy budapesti egyetemista; a férfit a rendőrség elfogta, részletes beismerő vallomást tett - jelentette be a BRFK bűnügyi igazgatója a pénteki rendkívüli sajtótájékoztatón.
Hosszú évek óta a mérnökök a legkeresettebbek a munkaerőpiacon. Nincs ez másként a frissen végzettek esetében sem, ráadásul a pályakezdők között ők számíthatnak a legmagasabb kezdő átlagjövedelemre. Mielőtt azonban a frissdiplomások hátradőlnének, nem árt, ha konkrét elképzeléseket alakítanak ki jövőbeni szakterületükkel kapcsolatosan, illetve „leporolják” nyelvvizsga bizonyítványaikat.
A Napi Gazdaság úgy tudja, hogy az intézmény nem egyetemként, hanem egyetemek "beszállítójaként" működik majd.
Csehország egyik magánfőiskoláján indítja el kétéves képzését a Széchenyi István Egyetem, amire elsősorban cseh és osztrák hallgatók jelentkezését várják majd. Az angol nyelvű marketing mesterképzés külföldön történő elindításának előzménye, hogy a kurzus februártól Győrben is működik.
Súlyos állapotban a tököli rabkórházba szállították a pécsi lövöldözőt - tudta meg az MTI az egy halálos áldozattal és három súlyos sérülttel járó pécsi egyetemi lövöldözéssel gyanúsított fiatalember védőjétől szerdán.
Amerikai jogászok szerint a szövetségi legfelsőbb bíróságnak sürgősen állást kellene foglalnia a középiskolások internetes szólásszabadságának határairól azt követően, hogy ugyanannak az amerikai államnak két különböző fellebbviteli bírósága egyazon napon homlokegyenest ellenkező ítéleteket hozott két csaknem azonos jellegű ügyben.
A TV5Monde francia nyelvű televízió "Első osztály" néven ingyenes francia nyelvtanulási lehetőséget kínál az interneten kezdőknek.
A kitöltés nem különösebben bonyolult, de érdemes néhány dologra odafigyelni, ha nem akarjuk, hogy jövőre a mi jelentkezési lapunk is a típushibák sorát bővítse. Márpedig ezekből jópár van, kezdve az olyan jelentkezési lapokkal amiket úgy adtak le, hogy azokon egyetlen szakot sem jelöltek meg.
Az első diploma megszerzése tetszik-nem tetszik ma már szinte rutinfeladatnak számít. A továbbtanulás egyre inkább a posztgraduális, szakirányú képzések felé tolódik, az egyetemek és főiskolák egyre bővülő választékkal várják a specializálódni készülő diplomásokat. Belőlük pedig egyre több van: ma már minden harmadik diák tervezi, hogy az első diploma után is visszaül az iskolapadba.
Nyugdíjas egyetem nyílik jövő héten Győrött; programjai iránti érdeklődés minden várakozást felülmúlt, s jelzi, hogy az idősebb korosztály is igényli az új ismereteket a tudomány és az élet különféle területeiről.