Négy dolog, amit minden gólyának el kell intéznie egyetemkezdéskor
Diákigazolvány-igénylés, tárgyfelvétel, beköltözés - ezek várnak rátok szeptemberben.
Diákigazolvány-igénylés, tárgyfelvétel, beköltözés - ezek várnak rátok szeptemberben.
Ugye nektek is ismerősek az alábbi kellemetlen, vagy épp megmosolyogtató pillanatok?
Összeállítottátok az órarendeteket és ütközés van az óráitok között? Ne essetek kétségbe, mutatjuk a lehetőségeiteket!
Fontosnak tartják, hogy az egyetemi tanterv része legyen a környezetvédelemmel, a klímaváltozással és a fenntarthatósággal foglalkozó tantárgyak.
Összeszedtük, melyik intézmények mikor szervezik a beiratkozást.
Összegyűjtöttünk néhány helyzetet, amit minden egyetemista megtapasztal a tanévkezdés első heteiben.
A felsőoktatási szakképzéseket a korábbi években nem övezte túl nagy népszerűség, viszonylag kevés hallgató kezdte meg tanulmányait ebben a képzési formában. Idén azonban emelkedett a jelentkezők száma, több hallgatót fogadnak szeptembertől a négy féléves képzések.
A gimnáziumok nevelik ki a legtöbb egyetemistát, de vajon hányan kezdik el az egyetemet rögtön érettségi után? Mennyire jellemző a halasztás és mennyi az átlagéletkor az egyes szakok indulásakor? A friss kutatásból kiderül.
Ha alap- vagy osztatlan képzésre jelentkeztek, 2020-tól alapvető felvételi követelmény, hogy legyen legalább egy tárgyból emelt szintű érettségi eredményetek. Mi a helyzet akkor, ha nem érettségiztetek emelt szinten? Vannak-e kiskapuk a jelentkezésben? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk.
Mély a szakadék a Mathias Corvinus Collegium külföldi vendégoktatóinak és a magyar egyetemi oktatók bérezése között. A probléma nem az, hogy a vendégoktatók keresnek túl sokat, inkább a magyar oktatók szeretnék ehhez az összeghez igazítani saját fizetésüket.
Természetesen a tanulás az első, de azért a kikapcsolódásra is hagyjatok időt az egyetem mellett. Mutatjuk, milyen programok és lehetőségek várnak titeket az egyetemeken.
Hol élnek, kikkel élnek és mennyire elégedettek a magyar egyetemisták? Ez mind kiderül egy friss nemzetközi kutatásból, a válaszok között pedig akad néhány igazán meglepő is.
Nincs esélyetek bekerülni kollégiumba, és az albérlet sem jöhet szóba? Ebben az esetben érdemes szétnéznetek a magánkollégiumok kínálata között; most mutatunk nektek néhányat.
Egyetemi hallgatóként rengeteg új, addig ismeretlen kifejezéssel és rövidítéssel fogtok találkozni. Ezekből szemezgettünk nektek, hogy a szeptemberi tanévkezdésre valamennyivel tisztában legyetek.
Nemsokára lezárul a pótfelvételi jelentkezés időszaka. Most kiderül, mikor kezdődik az egyetem, amennyiben a pótfelvételi eljárás után nyertek felvételt.
Az, hogy állami ösztöndíjas képzésben kezditek meg a tanulmányaitokat, nem jelenti azt, hogy ez képzésetek befejezéséig így marad. Mutatjuk, mit kell teljesítenetek, hogy ne soroljanak át titeket önköltséges formába!
Már csak néhány napotok maradt, hogy leadjátok jelentkezéseteket a pótfelvételire. Most újabb olvasói kérdésre válaszolunk a témával kapcsolatban.
Már csak pár napotok maradt, hogy jelentkezzetek a pótfelvételire. Most megmutatjuk, hogy működik a pontszámítás.
Ha azok gondolkodtok, hogy szeptembertől nem ültök vissza az egyetem padjaiba, esetleg egy új képzést kezdenétek, akkor érdemes azzal is megismerkednetek, milyen kötelezettségekre számíthattok.
Sokkoló esetre derült fény nemrég, sokan feltételezik, nem egyedi helyzetről van szó.