Be is ismerte és nem is ismerte be a belügy, hogy valóban engedtek a szakszervezeteknek a státusztörvénnyel kapcsolatban
Kétértelmű választ küldött az Eduline-nak az oktatásért is felelős minisztérium.
Kétértelmű választ küldött az Eduline-nak az oktatásért is felelős minisztérium.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete szerint a kormány komoly uniós nyomás alatt van, így belementek abba, hogy maximum három hónap lehet a tanárok felmondási ideje. A státusztörvény tervezete ugyan enyhül - de nem eléggé a szakszervezetek szerint.
Hosszú idő után kedden végre hozott némi eredményt a kormány és a tanári szakszervezetek közti tárgyalás. A PSZ és a PDSZ szerint ezek azonban aligha engedmények, sokkal inkább látszatintézkedések, válaszul az unió felől érkező nyomásgyakorlásra.
Április 21-én ismét egyeztetett a kormány és a szakszervezetek, megegyezés azonban most sem született.
Az egyik szakszervezeti vezető szerint viszont sok iskolában vissza szoktak lépni a munkabeszüntetéstől az intézményvezetők nyomására. Közben pénteken újra egyeztet a kormány a szakszervezetekkel a státusztörvényről és a béremelésekről.
Ezzel együtt az egyik érdekvédő szerint az sem egyértelmű, hogy a pedagógusok béremelése valóban meg fog történni még idén.
Már most nagy tanárhiány van, de a kormány tervezett változtatásai után még többen hagynák el a közoktatást.
Már a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet szakbizottsága is párbeszédet javasol a még elégséges szolgáltatással kapcsolatban.
Tanárokat kérdezett meg a Társadalomkutató Intézet és a Pedagógusok Szakszervezete a kormány teljesítményértékelési rendszeréről - az eredmények alapján van még mit fejleszteni a terveken.
Szerintük érdemi párbeszédnek nyoma sincs, az írásos visszajelzésekre pedig általános, semmitmondó válaszokat adnak.
Március 14-én öt oktatási kérdésben kezdeményeztek népszavazást a Pedagógusok Szakszervezetének alelnökei, Gosztonyi Gábor és Totyik Tamás a Nemzeti Választási Irodánál (NVI).
A Belügyminisztérium bejelentette a "következő tárgyalás" dátumát úgy, hogy a szakmai és civil szervezetek nemrég azt írták, velük eddig nem tárgyalt a kormány az új tervezetről.
A Belügyminisztérium legújabb jogszabálytervezete szerint akár technikai eszközökkel is ellenőrizhetnék a munkáltatók a pedagógusok munkáját.
5-10 perces anonim kérdőívvel mérnék fel a pedagógusok véleményét a kormány teljesítményértékelési tervéről.
Hivatalból átfogó vizsgálatot indított a közoktatási intézményekben Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa, most üzent neki a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ).
Március 16-án és 17-en ne küldjék be a gyerekeiket azokba az intézményekbe, ahol munkabeszüntetést szerveznek a pedagógusok – erre kéri a szülőket a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) meghirdette a következő sztrájknapokat, most már nemcsak a közoktatásban, hanem a szakképzésben is.
Az aláírásgyűjtést a magyar kormánynak címezték azzal a céllal, hogy megakadályozzák, hogy a kormány - immár uniós pénzből is - tovább rombolja a közoktatást.
Több mint százezer forinttal kell kiegészíteni egy pályakezdő pedagógus fizetését ahhoz, hogy az elérje a garantált bérminimumot.
2022. január 31-én tartott először figyelmeztető sztrájkot a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) sztrájkbizottsága, miután eredménytelenül zárultak az egyeztetések a minisztériummal. Az egyéves évfordulóra ismét akciókkal készülnek az érdekképviseletek, diákok és a tanárok is.