Palkovics: a szülők kérésére vezetik ki a tartós tankönyveket
Szülők felvetése nyomán döntött a kormány az 1. és 2. osztályos diákok tartós tankönyveinek "kivezetéséről" - mondta az oktatási államtitkár az M1-en ma reggel.
Szülők felvetése nyomán döntött a kormány az 1. és 2. osztályos diákok tartós tankönyveinek "kivezetéséről" - mondta az oktatási államtitkár az M1-en ma reggel.
Az MTA konferenciáján sem hangzottak el eddig nem hallott magyarázatok arra, miért szerepeltünk olyan pocsékul a legutóbbi PISA-teszten, de ezeket az érveket tegnap nem az oktatásirányítás ellen tiltakozók, hanem oktatási szakemberek és kutatók szájából hallhattuk. Ráadásul a hallgatóság soraiban ott ült az oktatásért felelős államtitkár.
Az Országos Diákparlament legfontosabb kérése az volt, hogy az oktatásban csak felmenő rendszerben lehessen változtatásokat eszközölni. Ha diákok ajánlásait megfogadják, akkor ezentúl ingyenes lehet az iskolákban az elsősegély-vizsga.
Bár a világ legtöbb országában az integrált oktatás vezetett eredményre a nehézségekkel küzdő diákok felzárkóztatására, felmerült a kormány ötletei között, hogy egy helyre gyűjtve bentlakásos intézménybe költöztesse a hátrányos helyzetű diákokat, ami leginkább a roma diákokat érinti. A Jobbiknak nagyon tetszik az ötlet.
A veronai buszbalesethez hasonló szerencsétlenségek megelőzésére több új szabállyal is készül a kormány.
Palkovics László oktatási államtitkár előre leszólta a kezdeményezést.
A részletes és megoldási javaslatokat is megfogalmazó PISA-jelentés nyilvánosságra került egyes részletei szerint a halmozottan hátrányos helyzetű, legtöbbször roma származású diákokat bentlakásos kollégiumokba költöztetnék.
Az államtitkár azt javasolja, hogy a diákokat szállító buszok éjszaka ne közlekedjenek.
Oktatási államtitkár így még nem kezdett interjút.
A fűtéstől a szigetelésen át ablakcserékig szinte mindent felújíthat az ország legnagyobb egyeteme.
Ezt az Educatio kiállításon mondta az oktatásért felelős államtitkár.
Decemberben azoktól az önkormányzatoktól is elvették az iskolákat, akik nem adták volna az államnak. Palkovics László szerint ez zökkenőmentes volt.
A kormányzatnak elsősorban a saját felelősségével kell foglalkoznia, még akkor is, ha alapvetően a pedagógusokon múlik az oktatási rendszer sikeressége - mondta a Magyar Nemzetnek Thaisz Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatási államtitkárságának közelmúltban távozott főosztályvezetője.
Huszonhatot mindenképpen kivált a kormány a fennálló mintegy ötven PPP-konstrukcióból - mondta az oktatásért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
Palkovics László oktatásért felelős államtitkár szerint visszás, hogy olyan oktatáskutatók tiltakoznak, akik pályázati alapon korábban lehetőséget kaptak oktatással kapcsolatos tanulmányok kidolgozására.
Tizenkét PPP-konstrukció kiváltásáról írt alá szerződést hétfőn Budapesten újságírók előtt Palkovics László oktatásért felelős államtitkár az érintett felsőoktatási intézmények kancellárjaival.
Az oktatási államtitkár szerint nincs PISA-sokk.
Ha az elképzeléseik szerint egyenlő feltételekkel ülhetnek le a szervezetek, akkor csatlakoznak a munkához.
Az eredmények azt is megmutatták, mennyire kreatívan vágják ki magukat az oktatás irányításáért felelős emberek a szószból. Hát, így sikerült az ő tesztjük.
Átgondolja a mindennapos testnevelés iskolai szerepét az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) - jelentette be szerdán Palkovics László oktatási államtitkár.