Közoktatás Eduline

Csökkentenék a lemorzsolódók arányát az EU oktatási miniszterei

Elolvasom

Politikai megállapodásra jutottak az Európai Unió tagországainak oktatásügyi miniszterei pénteken azokról az uniós ajánlásokról, amelyek célja, hogy segítsék az iskolát annak befejezése előtt elhagyók számának csökkentésére hivatott politikai programok végrehajtását - jelentette be az elnöklő Hoffmann Rózsa, oktatásért felelős államtitkár a brüsszeli találkozót követően.

Felsőoktatás Eduline

2020-ra sem lesz minden második magyar fiatal frissdiplomás

Elolvasom

Nagyobb figyelmet kell szentelni a tanárok képzésére és a hátrányos helyzetű diákok oktatására - jelentette be Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár hétfőn Brüsszelben, az oktatásügyi miniszterek találkozója után. Andrulla Vasziliu oktatási biztos szerint 2020-ra sem tudják majd negyven százalékosra növelni a diplomások arányát az Európai Unióban.

Felsőoktatás Eduline

Huszonöt diákújságíró tudósíthat az uniós elnökség eseményeiről

Elolvasom

Megkezdi a felkészülést az a huszonöt egyetemi hallgató, akik közül húszan a Fiatal Európa Szerkesztőség tagjaiként tudósíthatnak az Európai Unió Tanácsának magyar elnökségéhez kapcsolódó eseményekről. A több mint százhatvan jelentkezőből kiválasztott huszonöt fős szerkesztőség tagjai egy e-learning képzésen, valamint egy felkészítő tréningen is részt vesznek.

Közoktatás Eduline

PISA: most először vittük át a lécet

Elolvasom

Nemzetközi átlagnak megfelelő eredményt értek el a magyar középiskolások a 2009-es PISA-felmérésen: szövegértésből nagyot javítottak, a matematikai és természettudományi teszten azonban átlagosan ugyanannyi pontot értek el, mint 2006-ban. Bár az oktatási államtitkár "átlagon felüli eredményről" beszél, a tizenöt éves magyar tanulók 17 százaléka még mindig funkcionális analfabéta.

Felsőoktatás Eduline

Románia a sláger a francia orvostanhallgatók között

Elolvasom

Míg három évvel ezelőtt még csak két-három francia hallgatója volt a kolozsvári Orvos és Gyógyszerészeti Egyetemnek, idén 262-re nőtt a számuk. Az erdélyi intézmény szívesen fogadja őket és külön francia nyelvű képzést is indított számukra - írta hétvégi számában a Le Figaro című párizsi napilap.

Felsőoktatás Eduline

Új egyetemi rangsort készít az EU

Elolvasom

Elégedetlen az EU az európai felsőoktatási intézményeknek a világ egyetemeit tartalmazó rangsorokban elfoglalt helyével, ezért saját értékelés készítésébe fogott. A HVG a listákat vetette össze.

Közoktatás Edupress

Magyarországon beszélnek a legkevesebben idegen nyelvet az EU-ban

Elolvasom

A legkevesebben Magyarországon beszélnek idegen nyelvet. Miközben az uniós állampolgárok csaknem kétharmada kommunikál más nép nyelvén, a magyarok háromnegyede csak anyanyelvén tud megszólalni - áll az Eurostat legújabb felmérésében, melyet a Népszabadság közölt. Az Európai Unió statisztikai hivatala által készített kutatásban a 27 tagállam 25 és 64 év közötti állampolgárainak nyelvtudását vizsgálták. A felmérés legjobbja Szlovénia lett, őt követi Szlovákia, majd Finnország.

Közoktatás Edupress

Két és félmilliárdos uniós projekt a Kecskeméti Főiskolán

Elolvasom

Három nagyobb építkezés kezdődik meg a Kecskeméti Főiskolán a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretein belül elnyert két és félmilliárdos uniós támogatásból. A Tanítóképző Karon pedig már le is tették annak az új Oktatás-módszertani Központnak az alapkövét, melynek céljai közt szerepel, hogy a természettudományi oktatásra készítse fel a főiskola óvodapedagógus és tanító szakos hallgatóit. A háromszintes épület 650 négyzetméteren terül majd el.

Közoktatás Hatházi Szilvia

Nem fizetnek az uniós diákok

Elolvasom

Az Európai Unió más országaiból érkezett diákok 70 százaléka nem tudja visszafizetni a diákhitelét, amelyet azért vettek fel, hogy a brit egyetemeken folytatott tanulmányaikat finanszírozzák. A diákhitelekkel foglalkozó társaság (SLC) szóvivője elmondta, összesen 2.240 külföldi diáknak van hitele, de 1.580-an nem fizetik a részleteket. A társaság mindent megtesz azért, hogy az adósok nyomára bukkanjanak, hiszen az összes tartozás csaknem 130 millió fontra rúg.

Közoktatás Eduline

Ingyen tanulni az egyetemen? Itt a megoldás

Elolvasom

Mind több magyar egyetemista választja külföldi tanulmányainak helyszínéül a ködös Skóciát, a whisky és juhlegelők hazáját. A magyar és más nemzetiségű diákok választását az egyre erősödő és az önállóság felé kacsingató skót állam is támogatja, és a skót felföldön valóságos Bábel tornyát épít.

1 2 3 4