Idén nem kell augusztusig várni: ekkor érkezik a 2024/25-ös tanév rendje
Már a jelenlegi tanév vége előtt megjelenik.
Már a jelenlegi tanév vége előtt megjelenik.
Bár egy héttel ezelőtt levették, most ismét napirendre tűzték a pedagógusok új tanfolyamairól szóló törvényjavaslatot.
Növelné a szegregációt, megszűnne a kötelező felvételi körzet és rosszabb helyzetbe kerülnének a sajátos nevelési igényű diákok, ha megvalósulna az állami köznevelési intézmények tömeges fenntartóváltása.
A Belügyminisztérium szerint a döntést nem a fenntartók, hanem a pedagógusok hozták meg.
Orbán Viktor indoklás nélkül leváltotta Pintér Sándor helyettes államtitkárát.
Péntek délután a Belügyminisztérium előtt gyülekeznek majd, hogy onnan a Sándor-palotához vonuljanak.
Január 31- én ismét sztrájktárgyaláson vettek részt a szakszervezetek. Mutatjuk, mire jutottak.
Nemcsak a tanároknak, de az óvónőknek is jár a beígért fizetésemelés.
Ha nem is szűnik meg a családi pótlék, az összege biztosan nem emelkedik.
A levél után többen is aggódni kezdtek, hogy a kormány jogszabályváltozást készít elő.
Körülbelül 60 kis létszámú iskola eshet áldozatául egy ilyen intézkedésnek.
Január 17-én ismét sztrájktárgyalás volt a Belügyminisztériumban. Mutatjuk a fejleményeket.
A státusztörvény ugyanis már azt is lehetővé teszi, hogy az alsósokat tanító pedagógusok a szükséges végzettség nélkül 7. és 8. osztályosokat is taníthassanak.
Az esemény végén bejelentést tettek a Fridays for Future és az Adom Diákmozgalom szervezetekkel közösen.
Délután háromkor vonulnak a Belügyminisztérium elé. Mutatjuk a részleteket.
Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár körlevelet küldött a nem állami fenntartású oktatási intézményeknek, mire kell figyelniük, hogy jogszerűen írhassák elő a fizetési kötelezettséget és felhasználhassák az állami támogatásokat úgy, hogy ne kapjanak súlyos pénzbüntetést.
A látszólag új laptop elindításakor érdekes dolgokat találtak a szülők. Az előző felhasználó teljesen beazonosítható, ugyanis több személyes adata is a számítógépen maradt.
Legutóbb 2022-ben, 116 ezer forinttal emelték a bérüket.
18 óráig tartó iskola, a tanárok iskolai mobilhasználata, pedagógussztrájk – csak néhány olyan témakör, amelynek kapcsán a Belügyminisztérium kíváncsi a szülők véleményére. A kérdőív a tanárhiánnyal egyáltalán nem foglalkozik.
A Belügyminisztérium szerint a kérdőív célja "az oktatás minőségének javítása", a Szülői Hang szerint azonban inkább a pedagógusok ellen hangolnák a szülőket.