Műveltségi teszt: melyik Ady versből idéztünk?
Mennyire ismeritek a híres magyar költőt?
Ez az az ünnep, amely nem jár áthelyezett munkanappal.
Rodler Lili
Hoztunk pár feladatot az idei középszintű fizikaérettségiből. Teszteljétek a tudásotokat!
Mátyus Edit, az ELTE kémikusa, az Osztrák Tudományos Akadémia méltatása szerint a kvantummechanika területén úttörő kutatásokat végez.
Görög eredetű idegen szavak közül válogattunk. Mindegyiknek tudjátok a jelentését?
Az egyetem szabályzata is tiltja, hogy feltüntetés nélkül használják a mesterséges intelligenciát, és a tanár folyamatosan hangoztatta a hallgatóinak, hogy ne használják a feladataik elvégzésére.
Rodler Lili
A legnépszerűbb munkalehetőség idén is a vendéglátás, de gyakornokként mérnöki, informatikai vagy pénzügyi területeken jóval többet is lehet keresni.
Székács Linda
Hat hónapra eltiltották a vezetéstől azt az autóst, aki fittyet hányt a gyalogosokra és a közlekedési szabályokra Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében.
Mennyire vagytok jók földrajzból? Most kiderül!
A kezdeményezés egyelőre kifejezetten sikeres.
Rodler Lili
Tudjátok, hogyan kell leírni helyesen a következő szavakat?
Milyen szóképet vagy alakzatot ismertek fel a következő szövegrészletekben?
Az idei középszintű kémiaérettségi egyszerű választást igénylő feladataiból válogattunk. Tudjátok a helyes válaszokat?
A Magyar Torna Szövetség (MATSZ) május 22-ére közgyűlést hívott össze, amelynek egyik legfontosabb napirendi pontja a ritmikus gimnasztika (rg) szakág kiválásáról szóló döntés lesz. A különválás mögött azonban nem csupán adminisztratív vagy pénzügyi okok állhatnak.
Eduline
Csak drága, fizetős lehetőségek maradnak a rászoruló gyerekek számára.
Székács Linda
Az érintett rendelkezést a kegyelmi botrány után szigorította a kormány, most pedig semmissé nyilvánította az Alkotmánybíróság.
Az előző évi honvédelmi érettségi feladataiból válogattunk. Ki tudjátok tölteni hibátlanra?
Az előző évek középszintű feladatai közül válogattunk. Sikerülni fog hibátlanra?
A friss Hintalovon-jelentés lesújtó képet fest arról, hogy naponta hány percnyi képernyőideje van egy másfél éves totyogónak.
Ha gondot okoznak a vaktérképek, mutatunk egy oldalt, ahol gyakorolhatjátok őket.
Székács Linda